Életmód

300 milliót költöttem eddig a testemre – és akkor a ruhákat még nem számoltam!

Több lakás árát költötte el a saját testére, megmutatta, milyen lett az eredmény.

 

 

 
Bizonyosan kijelenthetjük, hogy a Miamiban igazi áloméletet élő, Csehországból származó Klara Limát már a saját anyja sem ismeri fel: a hölgy ugyanis mindent megtett, hogy testét teljesen átalakítsa. Saját bevallása szerint nem kevesebb, mint egymillió dollárt, azaz több mint 300 millió forintot költött eddig arra, hogy úgy nézzen ki, ahogy szeretne. A fenekét három, a melleit négy alkalommal vették kezelésbe a plasztikai sebészek.

– Rengeteget költök divatra és a szépségemre. Erre megy el a legtöbb pénzem, mert ez a szenvedélyem. Ez az én művészetem, az önkifejezésem része – magyarázta Klara, modell nevén Kitana Savage a Truly videójában, hozzátéve: persze a luxusutazásokat, drága éttermeket és korán kezdődő koktélpartikat is imádja. Gyakorlatilag ezek töltik ki a mindennapjait a magát üzletasszonyként definiáló hölgynek. 

– Divattervező vagyok és művész  pontosít. 

Klara egyébként nem maga tett szert olyan mesés vagyonra, amelyből luxuskiadásait finanszírozza: fiatalon örökölte azt, miután dúsgazdag szülei egy repülőgépszerencsétlenségben életüket vesztették. 

– Rendkívül veszélyes, ha egy fiatal ilyen sok pénzhez jut – magyarázta, hozzátéve: ő is elvesztette az irányítást az élete felett. Étkezési zavarok alakultak ki nála, később pedig drogfüggő lett. Mára azonban már elmondhatja magáról: tiszta.

– Hálás vagyok azokért a nehézségekért, amiket átélte, mert azok tettek azzá, ami ma vagyok. Szenvedés nélküli élet nem létezik – jelentette ki a sztárséf-férj oldalán luxuséletet élő Klara.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?