Celeb / Híresség

Gáspár Győző: „Félek, hogy újra megpróbálom eldobni az életem”

Salgótarján – Csak néhány fellépés kedvéért jött ki a pszichiátriáról Gáspár Győző, aki hamarosan ismét bevonul az intézménybe. A Romantic frontembere bízik benne, hogy megszabadul a pánikrohamaitól és a depressziójától, ám hiába emelték a gyógyszeradagját, még mindig sötéten látja a világot.

 

 

– Sokan meglepődtek, hogy koncerteztem a hétvégén, de én ebből élek, ezért jöttem ki két hét után egy kis időre a pszichiátriáról – kezdte a Blikknek Gáspár Győző, aki nemrégiben sokkolta az egész országot a vallomásával: pánikbeteg és depressziós, sőt, az emiatt szedett gyógyszerektől is függővé vált. Győző már korábban is megküzdött a mentális problémákkal, ám akkor – szintén pszichiátriai segítséggel – sikerült túljutnia a mélyponton. A betegség azonban nemrég ismét előjött nála.

– A Karácsony még csodás volt, ám amikor 27-én Beával elindultunk pihenni, a kocsiba szállva elkapott egy nyomasztó, fullasztó érzés, ami egyre erősödött. A szállodában is többször volt pánikrohamom, rettenetes volt – emlékezett vissza Győző, akinek azóta is rendszeresen előjönnek a tünetei.

– Legutóbb akkor volt rohamom, amikor Beával a minap a Sztárban Sztárt néztük. Olyan érzés ez, hogy bele tudnék halni. Halálfélelmem van, a kezem is lebénul, még egy sms-t sem tudnék írni, hogy segítséget kérjek. Hiába értem el sok mindent és mondta nemrég az édesapám is, hogy koncentráljak arra, amim van: szép ház, család, gyerekek. Én ilyenkor egyszerűen nem tudok semmitől boldog lenni, még a családom sem érdekel. Pedig Bea csodálatos feleség, mindenben segített és támogatott akkor is, amikor más asszony már rég feladta volna. Aki nem élt még át ilyet, az nem tudja, milyen érzés ez. Nem olyan, mint egy betegség, amire beveszek egy gyógyszert és elmúlik. Ezt sokan nem értik meg, engem pedig rettenetesen bánt, hogy nagyon sokan csak nevetnek rajtam vagy éppen bántó véleményeket írnak, holott ez nem játék – fakadt ki a Blikknek szomorúan a roma showman, aki többször is megpróbált véget vetni az életének.

– Attól félek, hogy újra megpróbálom eldobni az életem. Volt már két kísérletem, szedtem be túl sok gyógyszert, próbáltam felvágni az ereimet. A legutóbbi pánikrohamom is olyan erős volt, hogy azt kértem a Jóistentől, vegyen el engem – vallotta megtörten Győzike, aki úgy gondolja, több dolog is közrejátszhatott abban, hogy kiújult a betegsége.

– Az édesanyám hét évvel ezelőtti halála is újra felszínre tört, de tavaly sok barát hátat fordított nekem és a testvérem is nagyon hiányzik. Ez mind-mind az oka lehet annak, hogy most megint ilyen mélyen vagyok. Konkrétan egy nyomorult senkinek érzem magam. Most megemelték a gyógyszeradagomat az orvosok és hamarosan újra befekszem a pszichiátriára, ezúttal hosszabb időre. Csak bízni tudok a Jóistenben és az orvosokban, hogy segítenek rajtam és hátat fordíthatok végre ennek a sötét időszaknak, bár bevallom, jelenleg ezt el sem tudom képzelni – sóhajtott Győző.

„Nagyon bánt a rosszindulat”

Gáspár Győző úgy érzi, a javulását az is hátráltatja, hogy rendszeresen elolvassa a kommenteket, amiket a posztjai vagy a róla megjelent cikkek alatt kap.

– Sajnos a negatív kommentek jobban megmaradnak bennem, mint a pozitívak, nagyon bánt, amikor azt érzem, hogy csak az ellenszenv miatt ír valaki rólam negatív véleményt. Én ezt a betegséget az ellenségemnek sem kívánom! – fakadt ki Győzike.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?