Celeb / Híresség

G.w.M nem várja el, hogy Kulcsár Edina teljesen felvegye a roma szokásokat, de a férfiak asztalához ne üljön oda

A rapper kompromisszumkész, ő sem ülne oda a nők közé.

 

 

Borsnak nyilatkozott Kulcsár Edina egykori szépségkirálynő és párja, G.w.M rapper. Az interjúból kiderült, hogy bár párkapcsolatuk még nincs két hónapos, már megismerték egymás családját.

„Mivel Márknak nagyon összetartó a családja, és fontos neki, hogy a szerettei is jó kapcsolatot ápoljanak a párjával, így hamar sort kerítettünk a találkozásra és abszolút azt látom, hogy elfogadtak. Én is jól érzem magam közöttük. Úgy érzem, Márk anyukája kifejezetten megkedvelt” – nyilatkozta a lapnak az üzletasszony.

A lap szerint a G.w.M családjában máig élő roma hagyományok sem gördítenek akadályt a szerelmesek közé. Kulcsár Edina szerint „folyamatosan csiszolódnak”, a legtöbb hagyományról már hallott, de párja tisztában van vele, hogy mivel a médiában dolgozik, nem biztos, hogy minden feltételnek eleget tud tenni. „Erről is sokat beszélgettünk, nagyon empatikus, jól áll a helyzethez és a személyemhez. Az elvárásai olyanok, amit nőként teljesen magától értetődőnek gondolok. Ilyen az is, hogy például nem viselkedek más férfiakkal túlságosan közvetlenül” – magyarázta Kulcsár Edina, hozzátéve: talán csak arra az egyre lesz nehéz odafigyelnie, hogy a család és a gyerekek előtt nincs közöttük csók. De még egy szájra puszi sem fér bele.

Nem várom el, hogy a roma szokásokat teljesen felvegye, kompromisszumképes vagyok. Annyira jól működünk együtt, hogy nem kell külön semmit kérnem tőle. De, hogy egy példát is mondjak, ha leül egy asztalhoz nyolc férfi, és üzleti dolgokról beszélgetnek, akkor nem ül oda egy asszony vagy egy lány közénk, ahogyan én sem ülnék be egy csak nőkkel teli társaságba 

– jelentette ki a rapper, majd hozzátette: a családtagok körében ez másképp működik, olyankor mindenki együtt van, a férfiak és a nők egyaránt. 

forrás: rtl.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?