Celeb / Híresség

Első saját klipjével érkezik Kulcsár Edina

Kulcsár Edina élete egy boldogabb szakaszba lépett, egészséges gyerekek, új szerelem, s érkezik az első saját dala is, méghozzá egy klippel!

 

 

Elképesztő, mekkora felfordulást keltett a médiában, hogy Kulcsár Edina és Csuti kimondták: válnak. Nem sokra rá az egykori szépségkirálynő azt is megosztotta, hogy hiába küzdöttek a házasságukért, már nem tudták megmenteni, viszont nincs oka szomorkodni, hiszen egy népszerű zenész, G.w.M mellett újra rátalált a szerelem. Bár Csutinak még mindig ürességet érez Edina elvesztése óta, mindketten a családot tartják szem előtt, így a gyerekeikre az eddiginél is jobban szeretnének odafigyelni, ráadásul a kertes házuk is közös. G.w.M és Edina duója eredetileg csak munkakapcsolatnak indult, ugyanis Edina egy korábbi klipben is szerepelt.

A közösségimédia-sztár büszkén árulta el, hogy a napokban leforgatták első videóklipjét, most pedig arra is fény derült, hogy annak ma lesz a premierje. A kulisszák mögül meg is osztott egy fotót, amelyen mezítláb, fehér ingben ül egy hintán, a háttérben pedig régies csillárok lógnak a plafonról. Eddig csak ritkán hallatta énekhangját a modell, ezúttal viszont kiderül, min is dolgoztak hónapokon keresztül újdonsült párjával.

„Ma 17:00-kor KLIPPREMIER. Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki közreműködött benne. Alig vártam ezt a napot, remélem, szeretni fogjátok ezt a számomra meghatározó dalt” – írta a bejegyzéséhez.

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?