Életmód

A szerelem nem ismer akadályt: közös gyereket akar a 61 éves nagyi és 24 éves férje

Próbálkoztak, hátha 61 évesen teherbe esik a nő.

 

 

 

A 24 éves Quran McCain azt mondja, hogy feleségével, Cheryl McGregorral (61) az első közös babájukat tervezik. A pár tavaly ősszel házasodott össze, nem zavarja őket a 37 év korkülönbség.

Cherylnek már van egyébként 7 gyermeke és 17 unokája, de most szerelmével is szeretne gyereket.

A férfi bevallotta, hogy próbálkoztak természetes úton, hátha teherbe esik Cheryl, majd rájöttek, hogy bár a szerelemben nem, de a biológiában azért van szerepe az életkornak.

„A béranyaság és az örökbefogadás jöhet szóba így. Most még a béranyaságot részesítjük előnyben, de sok olyan esetet hallottunk, ahol jogi bonyodalom lett a vége. Egy kedves béranyát keresünk, aki hajlandó szerződést kötni, hogy a gyerek születés után nincs semmi joga a babához. Ha örökbe fogadnánk, mindenképpen félvér gyereket szeretnénk, hogy azt higgye, tényleg a mi gyerekünk” – mesélte lelkendezve a fiatal férj.

Az idősebb ara tisztában van azért a korával, és azt nyilatkozta, tudja, hogy nem tudja majd olyan sokáig nevelni a közös gyermeküket, mint azt szeretné, de szerinte 24 éves szerelme képes lesz egyedül is boldogulni a gyermekkel.

forrás: borsonline.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?