Belföld, Hírek

Már működik a Rádió Dikh, Magyarország egyetlen roma rádiója

Egész napos adásfolyammal várják a hallgatókat, színes műsorkínálattal.

 

 

A 100.3-as frekvencián és online indult el a Rádió Dikh, Magarország egyetlen roma rádiója – áll a közleményükben. A roma kultúra lesz a fókuszban, lesz szó művészetről és gasztronómiáról, de készülnek reggeli műsorral és kívánságműsorral is.

Minden reggel hétkor indítanak a Vekker című közéleti műsorral, ahol a roma társadalom meghatározó alakjaival beszélgetnek majd. Ezután kilenctől jön a Fekete Kávé, Patai Anna, Báró és Kovács A. Máté műsorvezetésével.

 

 

„Régi nagy álmom vált ezzel valóra, hogy műsorvezetőként próbálhatom ki magam. A délelőtti műsort – és az arra való felkészülést – párhuzamosan viszem majd az énekesi pályám alakításával, a dalszerzéssel, koncertezéssel. Hetek óta készülök a műsorvezetésre, sokkal intenzívebben követem nyomon a híreket, figyelem az aktuális trendeket. Igyekszem felkészült lenni, hogy ne csak szórakoztassuk a hallgatókat, de hasznos információkkal is lássuk el őket” – mondta a Fekete Kávé kapcsán Patai Anna.

Tizenkettőtől indul a Húzd rá cigány! című blokk, amiben a roma zenéé a főszerep, amit egy órától a Dikh chaje! nevű női magazinműsor követ. Háromtól kezdődik a BódikhívánságShow, Bódi Csaba Juniorral.

 

 

„Nagyon örülök, hogy a kívánságműsort én vezethetem, mert itt közvetlen interakcióban lehetek a hallgatókkal. Bízom benne, hogy szebbé, vidámabbá tudom majd tenni a napjukat azzal, hogy teljesítem a zenei kívánságukat”

– tette hozzá az ifjabb Bódi Csaba. Utána jön a Roma Szalon kulturális magazinműsor. Ez lesz minden hétköznap, míg pénteken és szombaton nyolctól DJ Baxtalo szolgáltatja a talpalávalót.

Korábban 2001 és 2011 között működött roma rádió Magyarországon, a Rádió C, de ettől több roma közéleti szereplő is elhatárolódott. Ennek az volt az oka, hogy szerintük túl sok engedményt tettek a politikának a frekvenciáért cserébe.

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?