Celeb / Híresség

Gáspár Bea kimondta a családi vagyonról, amit senki nem gondolt

Gáspár Győző felesége végre elmondta az igazságot.

 

 

Gáspár Győző felesége, Bea volt a vendég a Life TV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában, ahol olyan dolgokat mesélt el Zsoltiról és annak feleségéről, Filomémáról, amiktől a műsorvezetőnek leesett az álla. Pedig csak azt az ártatlan kérdést tette fel, hogy mostanában jóban vannak-e.

– Nem. Zsoltiékról tudnék rosszat is mondani, de inkább a feleségéről, mert nem szimpatizál velem – panaszolta Bea, mire Péter megkérdezte, a felesége szlovák, ugye?

– Dehogy szlovák! – csattant fel Bea. – Magyar, falubéli csaj. Sőt, még rokon is.

– Miről beszélsz? – döbbent meg Péter. – Itt mondta el a Zsolti, hogy szlovák a felesége.

 

 

– Tudod, van olyan, hogy mondok valamit, meg a valóság. Ez sokszor nem ugyanaz – legyintett Bea, majd elmesélte, hogy mindannyian gyerekkoruk óta ismerik egymást. Mind egy suliba jártak, mivel Nógrádmegyerben csak egy iskola van. De Bea azt is elárulta, legnagyobb vágya, hogy béke legyen köztük, úgy, mint amikor még élt az anyósa. – Nagyon sokat voltunk együtt, a gyerekek szinte együtt nőttek fel. Zsolti feleségével, Ménivel sokat főztünk együtt. Igen, hiányzik, hogy együtt legyen a család, együtt ebédeljünk, vacsorázzunk, hogy bármi együtt történjen. Hogy mézeskalácsot süssünk, karácsony előtt. Amikor anyósom meghalt, Zsoltiék megváltoztak. Tudták, hogy anyósom fogta össze a családot. Megalomán a sógorom, azt szereti, ha minden az irányítása alatt van. Ő a legjobb, ő a menőbb. A rokonok is úgy vannak velünk, hogy elfogadják, apósom, anyósom nagyobb fia a Győző, viszont a Zsolti az, akivel tartani kell a kapcsolatot, ő fogja össze a Gáspár családi vagyont, tőle lehet kölcsönkérni – Bea úgy véli, a viszály a pénz miatt van. – …De ezt inkább hagyjuk. Én a Zsoltit tisztelem, becsülöm, a sógorom, a férjem testvére, viszont a sógornőm hozzáállását abszolút nem értem.

forrás: blikkruzs.blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?