Celeb / Híresség

Az öngyilkosság is megfordult Aurelio fejében – máig reménykedik, hátha nem kell börtönbe mennie

Korábban luxusbörtönként hivatkoztak a ValóVilág játékterére. Aureliónak azonban most igazi börtönbe kell vonulnia.

 

 

Mint arról korábban beszámoltunk, Aureliót jogerősen 2 év 3 hónapra ítélték A korábbi drogügyei miatt kiszabott 1 év 2 hónapot is le kell töltenie. Ez összesen 3 év 5 hónap, ám nem kizárt, hogy jó magaviselet miatt ennek egy részét elengedik majd. A volt valóságshow-szereplő most Hajdú Péterrel ült le beszélgetni. Elárulta: akadt, aki hamisan tanúskodott volna az érdekében. Persze jó pénzért.

Az önbíráskodásról szóló ítéletet jogosnak találja Aurelio, az emberrablást viszont továbbra sem ismeri el, hiába az elmarasztaló ítélet. Szerinte minden arról szól, mit vallottak a tanúk. Elárulta: kétmillióért lett volna, aki az ő oldalára áll.

– Engem megkerestek a tanúk, hogy ők jó tanúvallomást tesznek, csak hát fizessek. Megüzenték, hogy kettőmillió forint ellenében tanúskodnak.

 

 

Aurelio azt is elárulta: eleinte eléggé félvállról vette az egész tárgyalást.

– Első fokon nem vettem komolyan ezt az egészet. Azt hittem, hogy tök indokolatlanul járok a bíróságra egy olyan dolog miatt, amit nem tettem meg. 

34 napon múlt

A volt valóvilágos úgy érzi, az ág is húzza. Kaphatott volna ugyanis felfüggesztettet, ha nem a próbaideje alatt történik az emberrablás, ami miatt elítélték. Mindössze 34 napnak kellett volna eltelnie, hogy már ne legyen próbaidős, mely esetben minden bizonnyal egész máshogy alakult volna a büntetés kiszabása is. Minderről könnyeivel küszködve mesélt, közben azonban az is kibukott belőle, milyen magamutogatóként élt ezidáig.

– Ez azért kemény. Ilyenkor érzem azt, hogy tényleg nem akarok már sírni, mert ebből is elegem van, hogy ezért sír, meg azért sír, meg jajj, a sírós. Csücsüljön be bárki a bőrömbe! Oké, megnyertem egy VV-t, meg rengeteg pénzt csináltam a magamutogatásból, ebből az indokolatlan nagyképűségből, csak most arra próbálok rájönni, hogy jó úton jártam-e ezzel. 

 

 

Máig bízik a csodában

Aurelio Hajdúnak azt is elárulta, még mindig bízik benne, hogy valami csoda történik, és mégsem kell börtönbe vonulnia, bár erre ahogy telnek a napok, egyre kevesebb az esély.

– Olyan ember vagyok, aki mindig hisz valami csodában. A csoda miatt is ülök itt. Más ember már biztos kiugrott volna a vonat elé.

Arra a kérdésre, hogy megfordult-e a fejében az öngyilkosság, ekképp felelt: rengetegszer.

– Nekem a szereplés volt a mindenem, de érthető módon a kereskedelmi tévé nem fog foglalkoztatni valakit, akit emberrablással vádolnak. Nekem ez önmegvalósítás volt ez a szereplés. Szerettem!

 

forrás: borsonline.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?