Celeb / Híresség

Hatalmas bejelentés: Geszti Péter visszatér az X-Faktorba

Hamarosan a véghajrájához érkezik az RTL Klub tehetségkutatója, az X-Faktor. Az idei, jubileumi évad következő élő adásában a versenyben maradt énekesek sztárfellépőkkel állnak a színpadra. A nevek között pedig nem akárki kapott helyett.

 

 

A műsor hivatalos Instagram-oldalának szerdai storyjából kiderült, hogy a szombati elődöntőben sztárvendégekkel állnak színpadra a versenyzők. A meghívott előadók között ráadásul egy olyan is akad, aki az X-Faktor első négy évadában a zsűriben foglalt helyet, a harmadik és a negyedik évadban pedig Oláh Gergővel és Danics Dórával győztes mentor volt.

Igen, Geszti Péterről van szó, aki Kocsis Paulinával duettezik majd a műsorban. Hogy milyen produkcióval készülnek, az nem derült ki a bejelentésből.

A dalszövegíró-reklámszakember mellett még három sztár érkezik: Tóth Vera Ferenczi Kamillával énekel, Alee partnere Manuel lesz, Mehringer Marcihoz pedig Lábas Viki csatlakozik majd. Közülük Manuel és Tóth Vera már meg is erősítette a szereplését az Instagram-oldalán.

Alee Manuellel alkot majd párost:


 

Tóth Vera pedig Ferenczi Kamillát erősíti:


 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?