Belföld, Hírek

Müller Cecília: Mindenki vegye fel a harmadik oltást, a fiatalokat sem kíméli a betegség

A tisztifőorvos bizakodó, hogy a józan ész felülkerekedik az aggodalmak, a tévhitek és a dezinformációk fölött.

 

Müller Cecília a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arra hívta fel a figyelmet, hogy november 22. és 28. között oltási hetet szerveznek Magyarországon – írja az MTI. A már jól ismert kórházi és az újonnan nyitott oltópontokon reggel 7 és 19 óra között várják azokat, akik fel szeretnék venni az első, a második vagy a harmadik oltást, regisztráció nélkül is.

A tisztifőorvos az oltási héttel kapcsolatos várakozásairól elmondta, hogy bízik abban, hogy az emberek látják, hogy a védőoltás a legalapvetőbb védelmi eszköz a koronavírus-járvány leküzdésében.

„Bizakodó vagyok, hogy a józan ész felülkerekedik az aggodalmak, a tévhitek és a dezinformációk fölött”

– hangsúlyozta. Arról, hogy az oltások biztosította védettség a korábbi egy évre becsülttel szemben 4-6 hónapig tart, Müller Cecília azt hangsúlyozta, hogy az eredeti vuhani törzshöz képest már rengeteget változott a vírus genetikai állománya, abban nagyon sok mutáció következett be. „A negyedik hullámban éppen a delta típussal küzdünk” – magyarázta.



Mivel a vakcinákat az eredeti, vuhani változatra fejlesztették ki, ezért szükséges a variánsok miatt megerősítő oltást is felvenni, egyúttal mindenkit a harmadik oltás felvételére buzdított, aki már legalább négy hónappal ezelőtt magkapta a vakcina második dózisát.

A variánsokkal kapcsolatban elmondta, hogy pont ezek miatt nem lehet megmondani, meddig tart a vakcinák védelmi képessége. A nemzetközi tapasztalatokkal összecsengve Magyarországon is azt látják, hogy valamennyi vakcina esetében 4-6 hónappal a második oltás után csökken a szervezet immunválasza. Ez a sejtes immunitásra és az ellenanyagszintre egyaránt igaz.

A vírus megváltozása miatt többlet antigénhatásra van szüksége a szervezetnek ahhoz, hogy a védelmi szintet az első két oltás által biztosított 80-90 százalékos szintre emelje

– mutatott rá az országos tisztifőorvos.

Kiemelte, hogy a koronavírus megváltozásával a kórokozó „viselkedése” is megváltozott, ezért is tud most a delta típus „rendkívül gyorsan, rendkívül sokakat megfertőzni rendkívül veszélyes formában”. Müller Cecília a fiatalokat is figyelmeztette, ő úgy látja, hogy nekik sincs garanciájuk arra, hogy náluk enyhe tünetekkel jelenjen meg a betegség.

A tisztifőorvos jelezte azt is, hogy az oltási hétbe bevont oltópontok listája megtalálható a koronavirus.gov.hu oldalon. Időpontot foglalni az oltási hét alatt is lehetséges, az időpont nélkül érkezőket érkezési sorrendben oltják be.

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?