Belföld, Hírek

Újra itt tartunk: ismét katonákat vezényeltek a magyar kórházakba

A negyedik hullám előretörésével az operatív törzs azt kérte a katonáktól, hogy ismét erősítsék meg a kórházakat.

 

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Spirit FM Exkluzív című műsorában elmondta: december 1-jéig a Honvédség minden tagjának kötelező legalább az első adag vakcina felvétele.

Ez alól kivételt képez az, akiről az illetékes egészségügyi intézmény megállapítja, hogy orvosi okok miatt nem kaphatja meg a védőoltást, de ilyenből „túl sok nem lehet a magyar Honvédségben” – fogalmazott a miniszter a műsorban.

A jelenlegi átoltottsági adatok szerint a Honvédségnél az első oltást felvettek aránya 95 százalék fölött van. A miniszter már a harmadik oltáson is túl van, hiszen szerinte egy vezetőnek „szigorúnak, következetesnek és példamutatónak” kell lennie.

Benkő elmondta azt is, hogy a koronavírus harmadik hulláma után a katonákat a kórházakból visszavezényelték a gyakorlatkora, „hogy azzal foglalkozzanak, ami az alapvető feladatuk”, de a negyedik hullám előretörésével az operatív törzs azt kérte tőlük, ismét erősítsék meg a kórházakat.

Mintegy 300 katonát küldtünk a kórházakba

– közölte Benkő, hozzátéve, hogy a katonák logisztikai feladatokat látnak el az intézményekben, hogy amennyire lehet, tehermentesítsék az ott dolgozókat, de a katonák létszámának növelésére van még kapacitás.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?