Belföld, Hírek

Meghalt Furkó Kálmán ezredes, a Magyar Honvédség legendája

Meghalt Furkó Kálmán.

 

 

 

 


A Honvédelmi Minisztérium a hivatalos Facebook-oldalán közölte a rossz hírt, miszerint meghalt Furkó Kálmán. A legendás magyar kiképzőtiszt és kyokushin karatemester neve évtizedek alatt fogalommá vált a speciálisan képzett katonai és rendőri alakulatok, valamint a magyar és nemzetközi küzdősportéletben is. Egyike volt azoknak, akiknek köszönhetően a kyokushin karate meghonosodott Magyarországon, a fiatal testnevelő tiszt a kyokushin katonai felhasználhatóságát is tanulmányozta – írja a honvedelem.hu.

Hivatásos testnevelő volt, nyolcdanos karatemester, a Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke, a nemzetközi karateszervezet övvizsgabizottságának tagja. Kiképzőtisztként sorkatonák ezreit oktatta a közelharc alapjaira, mélységi felderítők százait képezte ki.

 

A 74. életévében elhunyt Shihan Furkó Kálmán 8. danos mester, ezredes Nyírbátorban látta meg a napvilágot 1947. január 2-án. A középiskolában atletizált, de súlylökőként, kalapácsvetőként ért el másodosztályú eredményeket. Elsőre nem sikerült felvételt nyernie a Testnevelési Főiskolára, így vasútgépészetet tanult, majd a MÁV-nál helyezkedett el. Egy évvel később azonban elkezdhette tanulmányait a Testnevelési Főiskolán, ugyanezen évben pedig katona lett a felderítőknél. Ekkor eldöntötte, hogy testnevelő tanár és katonatiszt is akar lenni.

A főiskolán honvédségi ösztöndíjasként végzett, majd Vácra került. Főiskolás volt, amikor megismerkedett a karatéval és a cselgánccsal. Még akkor is visszajárt a főiskolán tartott cselgáncsedzésekre, amikor már Vácon dolgozott katonatisztként. Ennek köszönhető, hogy részt vehetett az első kyokushin tréningeken. Az elsők között mehetett külföldi versenyekre, 1976-77-78-ban Krakkóban járt, míg 1977-ben Pozsonyban lépett tatamira. Ugyanezen évben a Szolnoki LTE néven megalakította saját klubját, majd 1978-ban az első nyári nemzetközi edzőtáborban sikeres vizsgát tett az első dan övfokozatra. Meghívottként szerepelt az 1979-es tokiói világbajnokságon, ahol egy kanadai karatéka ütötte el a továbbjutástól.

Itt találkozott először a kyokushin karate alapítójával, Masutatsu Oyamával. 1980-ban a második, 1983-ban az I. IBUSZ OYAMA KUPÁT követő szolnoki övvizsgán Sosai Oyama előtt sikeresen vizsgázott a harmadik danra. Magyarországon először teljesítette az ötvenemberes kumitét. A Sosai több alkalommal is meghívta, 1984-ben a japán karatékákkal közösen tréningezett, 72 napot edzett együtt velük, majd négydanos mesterként tért haza. 1989-ben kapta meg munkája elismeréseként az ötödik dant, majd 1998-ban a hatodikat. 2007-ben 8. danos mester lett, a kazahsztáni Asztanában ítélték oda neki az újabb mesterfokozatot.

Mesterként válogatott versenyzőket nevelt, tanítványai sorra nyerték a bajnoki címeket. Elnöke volt a Magyar Kyokushin Karate Szervezetnek, míg a Magyar Karate Szakszövetségnél az alelnök pozíciót töltötte be, továbbá a Magyar Fullcontact Karate Szervezet elnöke is volt. A szolnoki Banzai KKK klubvezetője volt, illetve tagja az Európai és a WKO Világszervezet övvizsgabizottságának, míg a Kyokushin karate nemzetközileg ismert és elismert képviselője volt.

Számos sport- és állami kitüntetést kapott élete során. 2007-ben még egy filmet is készítettek a pályafutásáról „A magyar szamuráj” címmel – írja a karate.hu.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?