Belföld, Hírek

„Börtön lesz ebből fiúk és lányok” – írta Gyurcsány Ferenc arra, hogy újabb magyar újságíróról derült ki, hogy megfigyelhették

A DK elnöke szerint csak a magyar állam titkosszolgálata tehette ezt meg, és a hírek alapján meg is tette.

 

 

 




 

Mint azt mi is megírtuk, újabb fejlemény jelent meg hétfőn a Pegasus-botránnyal kapcsolatban. A Direkt36 vizsgálata kiderítette, hogy egy korrupciós ügyeken is dolgozó magyar bűnügyi újságírót is megfigyeltek az izraeli kémszoftver segítségével, ráadásul több mint hét hónapon keresztül.

A hírre Gyurcsány Ferenc is reagált Facebook-oldalán.

Ezt csak a magyar állam titkosszolgálata tehette meg. És a hírek alapján megtette. Akkor most csendesen megjegyzem: börtön lesz ebből fiúk és lányok. Megérdemelten. Aztán majd meséltek egymásnak a polgári erkölcs felsőbbrendűségéről. Filmekben úgy láttam, hogy kanállal a csöveket kell ütögetni. Kezdjétek megtanulni a technikát. Szükségetek lesz rá”

– üzente a Demokratikus Koalíció elnöke.

 

 

 

 

forrás: szeretlekmagyarorszag.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?