Celeb / Híresség

Hajdú Péter élőben árulta el: így kapták el a delta variánst kedvesével

Hajdú Péter az Instagramon jelentkezett be élőben, ahol elmesélte, mi is történt vele és családjával pontosan.

 

 

 

Mint az a Blikk elsőként megírta, Hajdú Péter és kedvese, Eszter is koronavírusos lett. A tévést sok kommentelő támadta közösségi oldalán, így úgy döntött: élő adásban csinál gyorstesztet. Kedden PCR-tesztje után derült ki, hogy Hajdú fertőzött, emellett a héten további öt gyorstesztet csinált.

(A legfrissebb hírek itt)

A műsorvezető most ígéretéhez hűen, este 18:00-tól az Instagramján jelentkezett be, hogy elmesélje, mi is történt velük pontosan.

Hajdú elmondta, hogy megdöbbentették azok a vádak, hogy olyannal gyanúsították meg, hogy pénzért állt elő a „vakcina-propagandával”.

„Az ember nem fogja eladni az egészségét” – mondta a műsorvezető, aki szerint már a végén járnak kedvesével.

„Kezdjük ott, hogy kint voltunk Cipruson a LifeTV managementjével. Hatan voltunk kint, a többi négy kollégám negatív, csak mi ketten lettünk pozitív” – mondta Hajdú, aki hozzá tette, hogy kedvesével ők voltak egyedül, akik ténylegesen érintkeztek. Elsőként Eszteren jelentkeztek a tüntetek. El is mentek orvoshoz, aki azt mondta nekik, hogy ez egy sima vírus, amit a tengerben, vagy a klímától kaptak el. Eszter két Astra-Zenecát kapott, Hajdú két Modernát.

Abban a hitben tértek haza, hogy nincs komolyabb baj, Hajdú arra is gyanakodott, hogy parlagfű allergia áll a háttérben. Végül azután derült ki, hogy gond van, hogy miután Eszter evett némi gumicukrot, arra panaszkodott, hogy rossz íze van. Ezek után másnap elmentek tesztet csináltatni, ami mindkettőjüknél kimutatták a delta variánst, holott Hajdú Péteren nem mutatkoztak a tünetek. Mint kiderült, Eszter két-három nappal jár a fertőzésben Hajdúval szemben, aki már mehet holnap PCR-tesztet csináltatni. Hajdú csak akkor, ha két negatív tesztet produkál, akkor már szerdán ő is elvégeztetheti magán.

Hajdú elmondta, hogy a delta variáns nála egy minimális tünetekkel járó fertőzés volt, hála annak, hogy megkapta az oltásokat.

„Ez egy nagyon komoly pszichés teher, ha azt mondják neked, hogy covidos vagy.”

Hajdu több orvossal is konzultált, akik azt mondták neki, hogy figyelje magát, a tüneteket, mert nem sokat tudni arról, hogy valaki két oltás után elkapja a delta variánst.

„Hál Istennek nem volt komoly”- mondta Hajdú, akinek nem volt hőemelkedése sem, ellenben orrdugulás és némi fejfájás igen, de az erejét nem vesztette el.

„Félelem az volt bennem” – vallotta be Hajdú, aki magát elég hipochondernek tarja, de örül, hogy a szaglás és az ízek elvesztése mellett, sikerült megúszniuk.

Hajdú Péter elmondta, hogy jelenleg is pozitív a tesztje, így nem fogadhat senkit, de mindenkit arra buzdít, hogy oltassák be magukat, mert nagyon nem mindegy, hogy az ember kórházba kerül ha elkapja, vagy megússza könnyebb tünetekkel.

„Miért nem hiszünk az orvosoknak?” – tette fel a kérdést Hajdú, aki egyik vírustagadó ismerősének felajánlotta kíváncsiságból, hogy látogassa most meg, de nem ért rá épp.

„Fertőzött voltam már kedden, csütörtökre pedig elment a szaglásom” – folytatta az élő adásban a műsorvezető, aki valószínűnek tartja, hogy Cipruson fertőződhettek meg.

Hajdú, aki még fertőző, most arra vár, két negatív gyorstesztet produkáljon.

Hajdú nem győzte hangsúlyozni: nem hit kérdése a vírus. A vírus az jelen van, emberek milliói halnak meg, így életmentő lehet, hogy beoltassuk magunkat, így borzasztóan felhúzzák azok az emberek, akik még mindig kételkednek.

Az élő adás ITT érhető el.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?