Belföld, Hírek

Kötelező oltás, harmadik vakcina – Ezek lehetnek Orbán Viktor, holnapi bejelentései

Péntek reggel jelenti be a kormány döntéseit a harmadik oltással és egyéb rendelkezésekkel kapcsolatban Orbán Viktor. Vajon pontosan miket?

 

 

 

 


A várakozásokkal (és a nevével) ellentétben a mai kormányinfón nem hangzott el a válasz a legjobban várt kérdésre: kaphatnak-e harmadik oltást azok, akiknek a szervezetében a tesztek nem mutatnak ki védettséget.

 

Ez az a téma, aki mindenkit foglalkoztat, mióta a Videoton gyár, majd a fővárosi önkormányzat, végül a Semmelweis Egyetem vizsgálata is kimutatta, hogy a kínai Sinopharm vakcinával beoltott 60 év felettiek 18-30 százalékánál nem termelődött ellenanyag. A Videoton által végzett tesztek szerint ráadásul akinél nem volt antitest, ott az úgynevezett T-sejtes immunitás sem alakult ki. A becslések szerint százezernél is több Sinopharmmal beoltott, 60 év feletti magyar lehet többé-kevésbé védtelen, ráadásul úgy, hogy nem is tudnak róla.

Egy Indexnek nyilatkozó szakértő szerint az egészségügyi dolgozók, az idősek, a krónikus betegek, a nagyobb létszámú otthonok lakói, a kereskedelemben dolgozók és azok a közfeladatokat ellátók teszik ki magukat kiemelt kockázatnak, akik napi munkavégzésük során rendszeresen találkoznak más emberekkel. Barcs István, a Semmelweis Egyetem ETK Epidemiológiai Tanszék nyugalmazott vezetője szerint esetükben lehet érdemes megfontolni a harmadik dózis beadását.

Mint megírtuk, az Egyesült Arab Emírségekben már április elején beadták a harmadik dózist azoknak, akiknek a kínai vakcina két adagja nem hozta el a védettséget. A kormány akkor nem látta indokoltnak, hogy ez Magyarországon is megtörténjen, és májusban is elvetették az ötletet. A Videoton és a fővárosi önkormányzat vizsgálati eredményei győzhették meg őket arról, hogy szükség lehet egy újabb vakcinára. Novák Katalin ma már azt mondta, a kormányban „nyitottság van” a harmadik vakcinára.


Hogy így van-e, azt majd csak holnap derül ki. A döntés elvileg már megszületett a kormányülésen, de sajnos Gulyás Gergely ezt nem tárta fel a kormányinfón jelenlévő újságírók előtt – pedig ott lett volna lehetőség rákérdezni az egyes részletekre is. A döntést így végül Orbán Viktor fogja holnap bejelenteni a szokásos módon Kossuth rádióban. Nem kizárt, hogy a miniszterelnök belengeti annak a lehetőségét is, hogy bizonyos munkakörökben dolgozóknak kötelezővé tegyék a védőoltást.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?