Belföld, Hírek

Erre buzdít mindenkit Áder János

A túlfogyasztás elkerüléséről, a szükségtelen ruhaneműk megvásárlásának mellőzéséről is beszélgetett Áder János államfő Mengyán Eszter újságíróval, szín- és stílustanácsadóval a Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.

 

 

 




 

A köztársasági elnök az elhangzottakat úgy összegezte: az egyik leginkább vízigényes és környezetszennyező iparág, a ruhaipar termékeinek túlfogyasztása elkerülhető úgy is, ha másodkézből vásárolunk, ha jó minőségű, tartós ruhadarabokat veszünk, amelyeket tovább használhatunk, de úgy is, ha a megunt ruházatot továbbadjuk, használhatatlanná válásuk esetén pedig megkeressük újrahasznosításuk lehetőségét.

Az államfő a nyári leárazásokkal kapcsolatban is megfontolt vásárlásra kérte a hallgatókat.

A beszélgetésben szó esett arról is, hogy a gyártók egyre gyakrabban helyeznek el a fenntarthatóságról szóló címkéket a termékeiken, érdemes azonban arra figyelni, hogy ez mindössze az alapanyagra vonatkozik-e, egyetlen gyártási folyamatra vagy az egész gyártásra. Az előbbiek esetén ugyanis csak „zöldre festésről” beszélhetünk – mondta Mengyán Eszter.

A megfelelő tanúsítványt a gyártótól független ellenőrök adják, akik akár már a gyapottermesztés folyamatát is ellenőrzik, vagy azt, alkalmaznak-e gyermekmunkát a termék előállításánál. Az is vizsgálat tárgya lehet, mivel festik a textileket vagy milyen vegyszerrel kezelik az alapanyagot – tette hozzá az újságíró.

Áder János fontosnak nevezte, hogy megfelelő, megbízható tanúsítvány bizonyítsa mindezt, és ha azt hamisítanák, kellően szankcionálják. Így kerülhető el – tette hozzá –, hogy a vásárlók jóhiszeműségét kihasználva, a gyártók indokolatlan címkézéssel extrahaszonra tegyenek szert.

Mengyán Eszter beszélt arról a vállalásáról is, hogy 13 hónapon keresztül nem vásárolt ruhaneműt. Mint mondta, már számos követője akadt, és ez a vállalás a saját gondolkodását is átalakította. Azóta nemcsak ruhavásárlása tudatosabb, háztartása más termékeire is igaz ez.

Hangsúlyozta: az ilyen vállalásnál már két hónap is sokat számít, annak, aki ezt vállalja, fejlesztheti az önismeretét.

Áder János szólt az úgynevezett slow fashion mozgalomról, amelynek követői a tartósságot tartják értéknek. Mengyán Eszter is elismerően beszélt erről, megjegyezte ugyanakkor, hogy nincsenek mindenkinek megfelelő „receptek”, mindenkinek meg kell találnia a saját életmódjának megfelelő megoldásokat, amelyek a fenntarthatóságot is szolgálják.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu

►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?