Életmód

19 ember megmutatta, hogy milyen is valójában a munkájuk és annak hatásai

Mi tagadás, minden munka fontos. Teljesen mindegy, hogy az orvosokról, tanárokról, pénztárosokról vagy épp utcaseprőkről van szó, ha az egyik napról a másikra hirtelen eltűnnének, akkor bizony minden esetben megnézhetnénk magunkat. Minden szakmának megvan persze a maga sajátossága, ám a szakmán kívüliek számára ez legtöbbször ismeretlen.

 

 

 

1. ,,A nővérem egy fotóstúdióban dolgozik. A legutóbbi ügyfele.”
2. Egy orvos keze, miután levette a kesztyűt egy 10 órás műszak végén.
 
3. ,,Tinédzserek egy csoportja teljesen tönkretette a mozit. Egyike voltam azoknak, akiknek fel kellett ezt takarítani.”


4. ,,Az Északi-sarkvidéken dolgozom. Annyi ruharéteg van rajtam, hogy kényelmesebb egy zsinóron hordani az órámat, mintsem a csuklómon.”
5. ,,Legyetek kedvesek a szemétszedőkkel, főleg, ha esőben és fagyban dolgozunk. Mi sem vagyunk elpusztíthatatlanok. Ez az én kezem, miután 4 órát dolgoztam ilyen időben.”
 
6. ,,Szállodában takarítok. Ezt a szobát “piszkos” jelöléssel látták el. Amikor benyitottam, ezt láttam:”
7. ,,Egy légitársaságnál dolgozom. Ezek a szállodai kártyáim, amit az első évnyi munkám során gyűjtöttem.”


8. ,,A teherautósofőrködésnek megvannak a maga előnyei. Ez az egyik.”
 
9. ,,Anyám az Amazonnál dolgozik. Küldött nekem egy fotót az egyik bepakolt teherautójukról.”
10. ,,Étteremben dolgozok és ez a seprűnk. A főnök szerint nincs pénzünk újat venni, noha ő maga egy Rolls-Royce-al jár.”
11. ,,A filmiparban dolgozom. Általában félek odamenni a színészekhez közös képet kérni, de ezen a napon erőt vettem magamon.”
 
12. ,,A tűzőkapcsok, amit az egy évnyi unalmas irodai munkám során eltávolítottam a papírokból.”
13. ,,Hűtőházban dolgozom.”
 
14. ,,Állatmenhelyen dolgozom. Ezeket a képeket az “Örökbe fogadjuk?” felirattal küldtem a barátomnak. Bevált.”
15. Egy balerina lába.
16. ,,Új helyre költözött a cégünk. Így néz ki a pihenőszobánk.”

 

 

 

 

17. ,,A munkám abból áll, hogy többek között matricákat teszek a csomagokra. A jobb kezemmel tartom a csomagokat, a ballal teszem fel a matricákat.”
18. Ha fejlesztő vagy, akkor tulajdonképpen bárhol dolgozhatsz.
19. ,,Így néz ki a WC-papír abban a kórházban, ahol dolgozom.”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?