Igaz történetek, Külföld

Hajléktalanként halt meg a nő, majd kiderült, hogy 240 milliós öröksége volt a bankban behajtatlanul

A hajléktalanként elhunyt nőnek 884 000 dollár öröksége maradt a bankban behajthatatlanul.

 

 

 

A hajléktalan oregoni nő meghalt, miközben 884 ezer dollárnyi fel nem vett örökségi pénz lapult a bankszámláján .Cathy Boone tavaly januárban hunyt el egy hajléktalanszállón, nem tudva az örökölt vagyonról. A 49 éves nő az utcán élt Astoriában, és feltételezhetően drog- és mentális problémái voltak – számolt be a KGW News. „Egyszerűen nem volt semmi értelme az egésznek” – mondta Boone apja, Jack Spithall.

Boone Portland környékén nőtt fel, és szülei már kiskorában elváltak. Felnőtt korában drogproblémákkal és a mentális betegségekkel küzdött. Apja „elveszett lélekként” jellemezte őt.

Amikor édesanyja 2016-ban elhunyt, Cathy az apja szerint visszaesett a drogfogyasztásba. Édesanyja hagyatékának képviselői megpróbálták felkutatni őt, de nem jártak sikerrel. A Facebookon és telefonon keresztül is próbálták felvenni vele a kapcsolatot, és más családtagokat is megkerestek, valamint hirdetéseket adtak fel a helyi újságban. Még egy magánnyomozót is felbéreltek, hogy felkutassa Boone-t, de ők sem találták meg.

Ennek eredményeképpen a be nem követelt pénzt – összesen 884 407 dollárt – átutalták az állami földek minisztériumának. Nem tudni, hogy Boone tisztában volt-e azzal, hogy a pénz az övé, vagy tudta-e, hogy milyen csatornákon kell végigmennie ahhoz, hogy megkapja, mondta az apja.

Tekintettel a személyes képviselő és az adott hagyaték ügyvédje által tett másfél éves erőfeszítésre, az állam nem igazán tudott többet tenni” – mondta Claudia Ciobanu, a minisztérium szóvivője. „Ez egy egyedi eset, és együtt érzünk a családdal„. Boone két biológiai gyermeke és más családtagok is igényt tarthatnak a pénzre.

forrás: noizz.hu




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?