Életmód

21 kép, amely bizonyítja, hogy a bizalom igenis múlandó

Nincs is annál kellemetlenebb, mint amikor átverik vagy éppen megtévesztik az embert. Mindegy, hogy ezt egy számunkra kedves személy vagy épp egy élelmiszergyártó cég követi el, az így belénk szúrt tüske örökre ott marad bennünk és többé sosem fogunk már tudni megbízni bennük. Kívülállóként nézve azonban ez sokszor röhejes helyzetekhez képes vezetni, ezt pedig be is bizonyítjuk nektek az alább összegyűjtött 21 fotó segítségével…😏

 

 

 

1 „Nagymennyiségben vásároltam eper vetőmagot az AliExpressen. A leírásban azt írták ’hatalmas, ököl méretű eprek’ lesznek belőle. Ma leszedtem az első szem epremet…”

2 „A múlthéten elvesztettem nagynéném ételhordóját. Azóta így kapom az ételeket, a bizalom elveszett.”

3 ,,A legnagyobb csalódás, amit átéltem életemben…”


4 ,,A gyermekorvosi rendelőben csak plexi mögé zárt játékok vannak, de nem lehet játszani velük…”

5 ,,Rendeltünk egy Wonder Woman-témájú tortát, olyat szerettünk volna, mint az első képen. Ez lett belőle…”

6 ,,Mondtam a gyerekeknek, hogy nyugodtan rajzolhatnak a krétával az udvaron…”

7 ,,Német minőség” – írta a csomagolás.



8 ,,Ennyi erővel Oreo-nélkülit is vehettem volna…”

9 ,,Teniszezni mentünk, de a barátom kicserélte az ütőmet egy serpenyőre. Nem nevettem.”

10 ,,Kipróbáltuk, nem ízlett a kisbabánknak…”

11 Bárhogy is számolom, ez nem 40%.

12 Amikor megpróbálod leellenőrizni a gyártó ígéretét.

13 ,,Néha szinte már élvezem a gyártók szemtelenségét…”

14 ,,A barátom naiv volt és hitt a termék csomagolásának…”

15 ,,Nem akarok bemenni, de úgy teszek, mint aki igen…”

16 A kitartó edzés mindig meghozza gyümölcsét, épp úgy, ahogy a Photoshop tanfolyam is… 😛

17 ,,Ez az a pillanat, amikor már nem tudsz hinni egyik címke valódiságában sem…”

18 Az ördög mindig a részletekben rejlik.

 

 

 

 

19 ,,Nem túl biztató…”

20 Így számítson az ember segítségre a bajban. („A segélyhívó telefon nem működik. Kérjük, ne essen bajba a környéken.”)

21 ,,Csodálkoztam is rajta, hogy milyen kevés benne a kalória…”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?