Belföld, Hírek

Itt a nyakunkon a hidegfront, rengeteg megyére adtak ki riasztást

Esős időre kell számítanunk a hét utolsó napján, de a jövő hét talán kecsegtet némi jóval.

 

 

 

 


Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint vasárnap délnyugat, nyugat felől átmenetileg mindenhol csökken a felhőzet, és általában többórás napsütésre számíthatunk a gyengén vagy közepesen felhős ég mellett. Az ország nyugati felében délelőtt azonban ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és ott tartósan felhős részek is lehetnek.

Az északkeletre szoruló csapadék lassan megszűnik, ám közben az északnyugat felől érkező hidegfront hatására legfőképpen a Dunántúlon, illetve az északi megyékben ismét lehet számítani elszórtan záporokra, zivatarokra. Délután már egyre kevesebb helyen valószínű csapadék. Vasárnapra a zivatarok, a széllökés és a felhőszakadás miatt több megyére is elsőfokú riasztás van érvényben.

A zivatar miatt több megyére is riasztás van érvényben / Fotó: met.hu

A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet is nagy területen kísérik erős vagy viharos széllökések, csak estétől mérséklődik érdemben a légmozgás.

A széllökések miatt majdnem az egész országra riasztást adtak ki / Fotó: met.hu

 

 

 

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között, az északnyugati részeken azonban csak 15 fok körül alakul. A front érkezésével gyorsan csökken a hőmérséklet. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le e levegő.

A felhőszakadás miatt csak három északi megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést / Fotó: met.hu

Hétfőn a nap első felében közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, később gomolyosabb és egyre kevesebb felhőzetre számíthatunk, éjszakára az ország nagy részén kiderülhet az ég. Helyenként, nagyobb eséllyel délnyugaton és északkeleten fordulhat elő eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar is lehet. Az északnyugati, nyugati szél élénk, az Észak-Dunántúlon, a Dunakanyarban, illetve a főváros környezetében sokfelé erős lesz. Hajnalra 3 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet, délután 14 és 19 fok közötti értékek várhatók.

Kedden sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, délutántól egyre több fátyolfelhővel. Számottevő csapadék nem valószínű. A szél délire fordul és az Észak-Dunántúlon gyakran megerősödik. Hajnalban 1, 7 fok lesz a jellemző, de a szélcsendes, fagyzugos helyeken, főleg az északkeleti megyékben néhol gyenge fagy is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

Szerdán a napos időszakok mellett általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. A nap első felében néhol, délutántól több helyen előfordul záporeső (nagyobb számban nyugaton és északkeleten), emellett főleg az ország déli, délkeleti felén zivatarok is kialakulhatnak. A délnyugati, majd az északnyugati szél több helyütt megerősödhet. Hajnalban 2 és 10, délután 14 és 23 fok között valószínű a hőmérséklet.

Csütörtökön változóan felhős, időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel. Helyenként előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati, majd déli szelet sokfelé élénk, a Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik. A hajnali 3, 10 fokról 16 és 25 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, északon lesz a hűvösebb, délen az enyhébb idő.

Pénteken a nap első felében erősen megnövekedhet a felhőzet, a nap második felében felhőátvonulások várhatók, egyre kevesebb felhővel. Északnyugatról délkelet felé vonuló csapadékzónára számíthatunk, több helyen is előfordulhat eső, zápor, helyenként zivatar. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati, majd északnyugati szél. A hajnali 6, 14 fokról 14 és 23 fok közé emelkedhet a hőmérséklet, délkeleten mérhetik a magasabb maximumokat.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?