Hírek, Külföld

India az összeomlás szélén, megállíthatatlanul terjed a kettős mutáns vírus – A szakértő szerint jövő hétvégére nálunk is felütheti a fejét

Napi 400 ezer új fertőzött, pedig már egy hete sem volt elég kórházi ágy és oxigén Indiában. A magyar konzulátus drámai felhívást tett közzé, senkinek sem javasolják az utazást.

 

 

 


Már egy héttel ezelőtt is pokolként jellemeztük az Indiában eluralkodott állapotokat, miután beindult helyi kettős mutáns koronavírus megállíthatatlan terjedése. Már akkor is sportcsarnokokban kellett szükségkórházakat kialakítani, már akkor is a rokonok igyekeztek oxigént szerezni levegőért kapkodó szeretteiknek, mert a kórházakban elfogyott.

Azóta minden egyes nap legalább negyedmillió új fertőzöttet regisztráltak Indiában; szerdán már közel 400 ezret. Nincs orvos, nincs ágy, nincs oxigén ennyi fertőzöttre: számuk mára elérte a 18 milliót. A sírásók ugyanúgy három műszakban dolgoznak, mint a krematóriumban dolgozók. A járványgörbe közben egyre meredekebben ível felfelé.

Az Újdelhi magyar nagykövetség és a Mumbai főkonzulátus figyelmeztetést adott ki: a helyzet súlyos, és senkinek nem tudnak segíteni az esetleges egészségügyi ellátás megszervezésében.

– Indiában jelenlegi rendkívül súlyos a járványügyi helyzet, nem biztosított az egészségügyi ellátás elérhetősége és igen magas a fertőzés kockázata. A konzuli szolgálat semmilyen indokkal nem javasolja az Indiába történő utazást! – írták. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a légitársaságok egymás után törlik indiai járataikat, az Indiából való hazatérés is kétséges.

Holtfáradt egészségügyi dolgozók egy kórház mellett Új-Delhiben / EPA/IDREES MOHAMMED
Holtfáradt egészségügyi dolgozók egy kórház mellett Új-Delhiben / EPA/IDREES MOHAMMED

A helyzetet jól illusztrálja Radzsesh Szoni őrjítő sorsa, melyben indiaiak tízezrei, sőt százezrei osztoznak. Mivel minden mentő foglalt volt, a férfi nyolc órán keresztül hurcolta egy tuk-tukon beteg édesapját kórházról kórházra. Hiába romlott édesapja állapota, egyik kórház sem tudta befogadni.

– Hazavittem, gyógyszereket adok neki, de nem biztos, hogy túl fogja élni. Ez lett a sorsa, hogy így pusztuljon el – kesergett a BBC-nek az indiai férfi. – Nem vagyok gazdag, minden pénzemet kifizettem a tuk-tukra és a kórházi vizsgálatokra. Most megyek és kölcsönkérek egy oxigénpalackra – mondta.

twitter.com

\n"},"platform":{"code":"pulsembed"},"alignment":"center"}” data-run-module-isrun=”1″>

A Reuters egy sírásót is megszólaltatott.

– Nem félek a Covidtól, muszáj bátornak lenni. A feladatunk egyszerű: megfogni a testet, leemelni a mentőautóból és eltemetni. Ez a munkánk – mondta Sayyed Munir Kamruddin (52) Mumbai sírásó.

Indiai család gyászolja koronavírusban elhunyt rokonát Új-Delhiben, egy halottasház előtt / EPA/IDREES MOHAMMED
Indiai család gyászolja koronavírusban elhunyt rokonát Új-Delhiben, egy halottasház előtt / EPA/IDREES MOHAMMED

 

 

 

 

A járvány berobbanása meglepte az indiai szakértőket. India vakcina nagyhatalomnak számít Indiában, csütörtökig 150 millió oltást adtak be az AstraZeneca licence alapján helyben gyártott Covishield vakcinával. Ez azonban alig több, mint a lakosság 10 százalékát érintette az 1,3 milliárd lakosú országban. Napi tízmillió ember beoltásával is hónapokig tartana, míg mindenki védetté válhat.

A népharag a miniszterelnökre zúdult. Narendra Modi kormánya több millió vakcinát osztogatott el a régióban, de leginkább azt róják fel neki, hogy engedélyezte a hinduk heteken át tartó, milliók országon belüli vándorlásával járó zarándoklatát, ami a gyanú szerint széthordta az országban a kettős mutáns vírust. Modi politikai pártja sem átallott nagygyűléseket rendezni ebben az időszakban.

Oxigénpalackot cipelő helyiek Indiában / EPA/IDREES MOHAMMED
Oxigénpalackot cipelő helyiek Indiában / EPA/IDREES MOHAMMED

Az új, indiai „kettős mutáns” vírust azért nevezik így, mert két korábbi, már ismert mutáns tüskefehérjéjének változásai ennél a törzsnél egyszerre jelentek meg. A két új mutáció közül az egyik a jelek szerint fertőzőbbé tudja tenni a vírust, a másik pedig képes lehet arra, hogy hatékonyabban támadja a már beoltott, avagy a fertőzésből felépült emberek szervezetének védelmét.

Az európai országokban eddig korlátozottan mutatták ki ezt a vírusvariánst, de az biztos, hogy itt van, és terjed. Nagy-Britanniában nagyjából 400 esetet mutattak ki; ennél jóval kevesebb fertőzöttet találtak Dániában, Németországban, Izraelben, Írországban, Portugáliában, Görögországban, Svájcban és Olaszországban – hogy csak néhányat említsünk a tucatnyi ország közül. Az indiai mutáns vírus láthatóan egyre közeledik: ha Dr. Rusvai Miklós virológus becslése valóra válik, akkor a jövő hét végére Magyarországon is felüti a fejét.

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?