Celeb / Híresség

Takács Nikolas is kiakadt a teraszokon bulizókra: „Nagy eséllyel csupán álmodozhatok majd arról, hogy ismét élhetem én is az életemet”

Az énekes a Facebookon írta ki magából a véleményét a hétvégi, néhol „fesztiválba” torkolló terasznyitásról.

 

 

 

 


Szombaton, közel fél év után végre újra megnyithattak a hazai vendéglátóhelyek teraszai, amit szó szerint lerohantak az emberek: ahogy arról a Blikk is beszámolt, szinte utcabáli hangulat uralkodott néhány helyen.

Azóta már Csonka András is kifejezte a nemtetszését a felelőtlenül bulizó tömegek miattde a jelek szerint Takács Nikolas sem rejti véka alá a véleményét. Ő a Facebookon írt bejegyzést a történtekről:

„Köszönöm mindenkinek, aki egy nagyot bulizott a teraszokon maszk nélkül, sokan bármifajta oltás nélkül, felelőtlenül!

Ezzel nagy eséllyel csupán álmodozhatok majd arról, hogy ismét élhetem én is az életemet, nem mellékesen pedig köszönettel lesznek azok is, akik a kimerűltség szintjén küzdenek az emberi életekért, amiket a vírus nagy számban elvett.

Értek és megértek sok mindent, de kérem, NE ÍGY!!! Kérem szépen, felelősségteljesen, okosan, másra figyelve, maszkban, beoltottan, negatívan, egészségesen! Akkor nincs gond!!! Köszönöm!”

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?