Életmód

21 ember, akinek a munkáján csak nevetni lehet

,,Csak az hibázik, aki dolgozik” – tartja a mondás, és ez így is van. Bármilyen pontosak és precízek is vagyunk, néhanapján bizony mindannyian követünk el hibát munka közben. Ezzel önmagában még semmi baj sincs, azzal azonban már inkább, amit az alábbi 21 ember és a hozzájuk hasonlók művelnek, akik a felelőtlenségük és trehányságuk miatt tulajdonképpen nap mint nap teljes kudarcot vallanak a munkájukban.

 

 

 

1. Evangélikus templom a felújítás előtt és után.
2. ,,Felszereltek egy új ‘biztonsági kaput’ a házunknál, ami tulajdonképpen létraként funkcionál.”
3. ,,Rendeltem egy villanykörtét, buborékcsomagolással bélelt levélben küldték ki, természetesen semmi sem maradt belőle.”


4. Csak egy gyalogátkelőhely, ami közvetlenül egy úttestbe torkollik.
5. Vajon rájött bárki is, hogy ez így k**vára nem fogja behúzni az ajtót?! ?
6. Túl színes lett, vissza minden.
7. November 20-át hivatalosan is eltöröltük.


8. Kátyúzás lvl: Oroszország.
9. Ez a hinta már a felnőtt korra neveli a gyermekeket.
10. Vajon miért került Pepe malac bal keze helyére egy fül?
11. Majdnem…de, csak majdnem.
12. Lehet, hogy még egyszer ő nevet majd a végén, ha hirtelen eltűnik a gravitáció a Földről.
13. Vészkijárat, hogy egy esetleges tűz esetén egy emelettel lejjebb éghess szénné.
14. Ausztrál gomb.
15. Az építészek a Föld legkreatívabb emberei.
16. Azok számára, akiknek csak egy foguk van.
17. ,,Engem az útfestésért fizetnek, nem azért, hogy leveleket szedegessek a földről.”
18. Miért?!

 

 

 

 

19. Megbízható szállítási módnak tűnik.
20. ,,Csak nekem tűnik silány minőségűnek a felújítás?!”
21. ,,Kihívtam egy takarítócéget, hogy magas nyomású mosóval tisztítsák le a járdámat. Most rosszabb lett, mint volt…”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?