Érdekes

16 kérdés a repülésről, amire mindig is tudni szeretted volna a választ, de nem volt kitől megkérdezned

Kétségtelen, hogy a repülés egyik legfélelmetesebb tényezője maga a tudat, hogy teljesen kiszolgáltatottak vagyunk és még ha esetleg valami váratlan probléma is adódik, akkor sem tehetünk semmit. Ezt már csak tovább fokozza, hogy a bennünk motoszkáló kérdésekre sem mindig kapunk választ, hiszen viszonylag ritka a repülésben jártas személyek száma az ember közvetlen környezetében. Az alábbi listán most épp ezért az utasok 16 legnépszerűbb kérdését gyűjtöttük egy kalap alá, a hozzájuk tartozó hivatalos válasszal természetesen, melyekre mindig is kíváncsiak voltunk.

 

 

 

1 Hogyan jutunk be a pilótákhoz, ha az ajtó belülről zárva van és nem válaszolnak?!

Létezik egy speciális kód, melyet minden utaskísérő ismer. Ezzel a kóddal vészhelyzet esetén a pilótafülke ajtaja a kabinból is nyithatóvá válik, ám csak abban az esetben, ha a pilóták nem akadályozzák azt meg a kód beírása utáni 1 percben. Erre azért van szükség, mert elképzelhető, hogy valaki erőszakosan próbál meg behatolni a pilótafülkébe a megszerzett kód segítségével, ám ennek a biztonsági rendszernek köszönhetően a pilóták a kamera segítségével kiszűrhetik és egyben megakadályozhatják a betörni kívánt személyt.

2 Hordhatnak a pilóták piercinget vagy viselhetnek bajuszt/szakállt?!

Röviden: nem. Az arcuk vonalától eltérő ékszerek és testszőrzet ugyanis megakadályozhatja őket az oxigénmaszkok viselésében egy esetleges vészhelyzet esetén.

3 Mi történik, ha az összes hajtómű leáll?

Az összes hajtómű meghibásodására vajmi kevés az esély, de ettől függetlenül persze nem lehetetlen. Ilyen esetben sem kilátástalan a helyzet, sőt…a mai repülőgépek többsége nulla tolóerővel is könnyedén képes elvitorlázni a legközelebbi repülőtérig.

A legnépszerűbb ilyen eset egyébként egy Boeing 747-est érintett még 1982-ben. A gép egy vulkán fölött haladt el éppen, amikor az abból feltörő hamu és por elárasztotta a hajtóműveket. Mind a négy hajtómű leállt, de a repülőgép így is elért a legközelebbi repülőtérig és a 263 utas közül senki sem sérült meg.


4 Mennyi időre elegendő oxigén található egy oxigénmaszkban?

Az utasok oxigénmaszkjában nagyjából 15 percre elegendő oxigén található, míg a személyzet oxigénmaszkjában nagyjából 90 percre elegendő. Noha az utasok oxigénmaszkját jóval kevesebb időre tervezik, valójában ez az idő is bőven elegendő ahhoz, hogy vészhelyzet esetén a pilóta olyan magasságba süllyedjen a repülőgéppel, ahol már biztonságosan lehet lélegezni oxigénmaszk nélkül is.

5 A repülőgép pilóták szoktak aludni repülés közben?

Kissé talán meglepő, de a pilóták 56%-a saját bevallásuk szerint aludt már el repülés közben. Szerencsére a mai gépeknél már ez sem jelent gondot, a robotpilóta ugyanis minden szükséges feladatot képes ellátni a pilóta ,,távollétében”, vagy jelen esetben annak alvása közben.

A hosszabb repülőutakon egyébként 2-3 pilóta is utazik a gépen, akik váltják egymást a kormánynál. Az ilyen hosszú utakra tervezett repülőgépeken speciális kabin is található, ahol a pilóták és a személyzet le tudnak feküdni aludni.

6 Miért köröz sokszor a repülőgép a leszállópálya körül?

Ez egy teljesen természetes jelenség és számtalan oka lehet. Például: a kifutópályára tévedt egy állat vagy túl erős az oldalszél a leszálláshoz, esetleg egy másik repülőgépnek éppen sürgős leszállást kellet végrehajtani és így tovább. Bár a süllyedés közbeni (nem várt) hirtelen emelkedés sok utast megrémíthet, valójában ez egy teljesen hétköznapi folyamat.

7 Milyen állampolgárságot kap egy repülés közben született gyerek?

Erre általában három lehetőség van:

  • annak az országnak az állampolgárságát, ahol a gép épp repült, amikor a gyermek született.
  • az ország, ahonnan a repülőgép indult.
  • vagy az ország, ahol a repülőgép végül landolt.

Sok esetben egyébként az első lehetőség szokott bekövetkezni, ám a végső döntést mindig a légitársaság végzi, aki a hatályos jogszabályokat figyelembe véve hozza meg döntését.

8 Le lehet-e szállni robotpilótával?

A modern repülőgépeken már olyan irányítórendszerek működnek, melyek akár a leszállást is képesek lennének teljesen automatizálva végrehajtani. Ezt azonban a pilótáknak minden esetben előre kell aktiválniuk és nem is túl gyakori, általában 300 méteres magasságtól a leszállásig már a pilóták szokták irányítani a repülőgépeket, a műszeres leszállórendszer (ILS) segítségével.

9 Hol biztonságosabb kényszerleszállni: a vízen vagy a szárazföldön?

Bár a józan ész azt sugallná, hogy a vízen jóval nagyobb esélyünk van a túlélésre, ez a valóságban azért nem teljesen így van. Többszáz kilóméteres óránkénti sebességnél a víz épp olyan veszélyes, mint a föld, sőt mi több, az esetleges hullámok még akár betonfalként is csapódhatnak neki a repülőgépnek. Arról nem is beszélve persze, hogy a leszállás utáni mentést is jóval nehezebb a nyílt tengeren, a szárazföldtől távol végrehajtani. Egyébként a statisztikák is azt mutatják, hogy jóval nagyobb az esély a szárazföldön végrehajtott kényszerleszállás túlélésére, mint a vízen végrehajtott esetében.

10 Hogyan étkeznek a pilóták a hosszú repülőút során?

Akárcsak az utasok, a pilóták is ugyanúgy étkezhetnek a hosszabb repülőutak esetén. Ezzel kapcsolatban mindösszesen egy szabály van: a pilóták nem ehetik ugyanazokat az ételeket.

Ha például az egyik pilóta csirkét szeretne enni, akkor a másik kénytelen halat vagy egyebet választani és fordítva. Ennek nagyon egyszerű oka van: ezzel próbálják minimálisra csökkenteni annak az esélyét, hogy az elfogyasztott ételek miatt a pilóták esetleg vezetésképtelenné váljanak.

11 Miért látni gyakran utastérben repülő pilótákat?

Ők is csak emberek és bár a legtöbb légitársaság igyekszik úgy szervezni a pilóták útjait, hogy közvetlenül tudjanak továbbrepülni egyik helyről a másikra, időnként megesik, hogy ez mégsem kivitelezhető, és a pilótáknak – akárcsak más civileknek – el kell repülniük A pontból B pontba, hogy folytatni tudják a szolgálatukat.

12 Melyik a rosszabb: villámlás, madárral ütközés vagy jégeső?

Bár a józan ész ismét azt mondatná velünk, hogy egy repülés közben a villámlás a legnagyobb veszélytényező egy repülőgépre nézve a valóságban ez pont fordítva van. Olyannyira, hogy napi szinten is több tucat repülőgépbe csap bele a villám anélkül, hogy az utasok egyáltalán tudomást szereznének arról.

A madarak esetében viszont más a helyzet, ők akár közvetlen életveszélyt is jelenthetnek a repülőgépen utazó emberek számára. Bár a repülőgép orrának és a pilótafülke ablakának csapódó madarak még általában nem jelentenek gondot, de a turbinába csapódva nemcsak képesek megsemmisíteni azt, de akár tüzet is okozhatnak, amiből még akár súlyosabb probléma is adódhat. Éppen ezért a repülőterek speciális zajgenerátorokkal, sőt olykor még sólymokkal és helikopterekkel is igyekeznek megfélemlíteni a környező madarakat.

13 Miért vannak spirál alakzatok a turbinákon?

Leszállás után, a motor leállítását követően a turbinák szinte hangtalanul forognak még jó néhány percig. Az ebből adódó balesetek elkerülése végett találták fel a létező legkézenfekvőbb megoldást, vagyis a turbinára festett spirál alakzatot, mely már távolról is jól látható és ha forog, akkor értelemszerűen nem ajánlatos a közelében tartózkodni, míg teljesen meg nem áll.

 

 

 

 

14 Egy közönséges civil is képes lenne leszállni a repülőgéppel?

Valószínűleg igen, köszönhetően annak, hogy maga a leszállás akár tényleg automatizálva is végrehajtható, ám a hollywoodi filmektől eltérően erre valószínűleg sohasem lesz szükség, a légiutaskísérőket ugyanis úgy képezik ki, hogy vészhelyzet esetén akár ők is landolni tudjanak a repülőgéppel.

15 Miért nem kapnak az utasok ejtőernyőt?

Szintén kézenfekvőnek tűnhet, hogy az utasoknak adott ejtőernyők megmenthetnék az emberek életét egy esetleges meghibásodás esetén, a valóságban ez azonban szintén nem ilyen egyszerű. Többszáz kilóméteres sebességnél már a repülőgépből történő kiugrás sem lenne egy leányálom, de ha ez valamilyen oknál fogva mégis sikerülne, az utasok többsége a tapasztalatlanság (és rémültség) következtében valószínűleg nagyobb eséllyel halnának meg az ejtőernyőzés közben, mint a géptestben maradva, profi pilótákra bízva az életüket.

16 Nem félnek a pilóták a repüléstől?

Röviden: nem.
Hosszabban pedig: bármilyen hihetetlen is, de a történelem legnagyobb repülőgép-szerencsétlensége nem az égen, hanem a földön történt. 1977-ben Tenerifén két repülőgép ütközött össze a kifutópályán, melynek következtében 583 ember vesztette életét.

A statisztikák szerint egyébként azt mutatják, hogy a legtöbb baleset a felszállás utáni 3 percben és a leszállás előtti 8 percben következik be. Ám még az ilyen balesetek és meghibásodások esetén is az emberek 95,7%-a túléli a kellemetlenséget.

Ha növelni szeretnénk a túlélési esélyeinket egy esetleges baleset során, akkor lehetőleg minél hátrébb, a gép farkánál foglaljunk magunknak ülőhelyeket.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?