Életmód

20 ember, aki élete végéig reszketni fog a “tudnál kölcsönadni egy kis pénzt?” mondattól

A költségvetés megtervezése nem könnyű. Nem meglepő tehát, hogy nem mindenki képes megbirkózni a bevételek előrelátó és tudatos beosztásával. Valószínűleg mindannyiunknak van legalább egy olyan barátja vagy rokona, aki próbált már meg kölcsönkérni egy kis pénzt az ikonikus „fizetéskor visszaadom” monológgal. Az sem elképzelhetetlen, hogy mi magunk is kerültünk már ilyen kellemetlen helyzetbe, ám a legszomorúbb mégis az, hogy az ilyen kölcsönkérések ritkán végződnek jól, és sokszor barátságok vagy családi kapcsolatok hullanak szét miatta.

 

 

 

  • Másfél évvel ezelőtt lett egy kis pénzünk, amikor eladtuk az autónk. Úgy döntöttünk, hogy pár hónapra kölcsönadunk 1500 dollárt a szüleimnek. Teljesen biztosak voltunk benne, hogy vissza fogják adni, de arra nem voltunk felkészülve, hogy hogy fogják ezt csinálni! Ha valamire szükségünk van, akkor szólnunk kell nekik, ők pedig odajönnek, és kifizetik helyettünk. Például amikor visszakértük a pénzt, mert kellett az autószerelőre, egyszerűen odajöttek, és a szerelő kezébe adták a pénzt. Kiderült, hogy szeretnék, ha csak „hasznos és szükséges” dolgokra költenénk a pénzünket. Hát már megbocsássanak, de 2 gyermek szülei vagyunk, saját házunk és autónk van, nincs szükségünk útmutatásra az élethez. Ez az egész egyébként nagyon megviselte a kapcsolatunkat, már az üzeneteikre is nehezen válaszolok.
  • A férjem kölcsönadott egy kis pénzt a volt osztálytársának, mert kellett neki javításra. Készpénzben adta, de az osztálytárs a bankszámlára utalta vissza, ráadásul kevesebbet, mert levonta magának az utalási költségeket.
  • A férjemmel egy kis lakásba költöztünk, mert nem volt sok pénzünk. Szerettük volna kicsit kipofozni, szóval új tapétát tettünk fel, de az egyik szomszédunk megnehezítette az életünket. Mindig megállított fölfelél menet, mert szerinte túl nagy zajt csapunk. Fenyegetőzött és kötözködött mindaddig, míg egyszer pénzre nem volt szüksége. Én naivan kölcsönadtam neki 50 ezer forintot, és sosem láttam többet. Életem legjobban elköltött 50 ezer forintja volt.
  • Az egyik barátom 20 ezer forinttal lógott. Egy idő után megkérdeztem, hogy nem akarja-e visszaadni a pénzt, mert már nekem is nagyon kéne. 15 perc múlva közölte, hogy már el is utalta, de ez az összeg sosem érkezett meg. Pár hónappal később kaptam egy rejtélyes üzenetet: valaki 20 ezer forinttal töltötte fel a SIM-kártya egyenlegemet.

Milliomos vagyok felirat

  • Van egy barátom, aki szörnyen bánik a pénzzel. Állandóan kölcsönkér, van hogy csak pár száz forintra van szüksége ahhoz, hogy megvegyen valamit, és akkor is inkább az éjszaka közepén felkelt, hogy utaljam el a számlájára. Mindig visszaadja, és sosem volt még ezzel gond, de akkor is idegesítő, hogy annyira nem tud bánni a pénzzel, hogy hó végére mindig oda sodródik, hogy pár száz és ezer forintokat kell összekoldulnia mindenkitől.
  • Egy barátom 200 dollárt kért tőlem kölcsön és nem volt hajlandó visszaadni. Néhány hét múlva megkértem, hogy adjon kölcsön néhány szerszámot a lakásfelújításhoz. Mivel régen is sokat dolgoztunk együtt, beleegyezett. Amikor visszakérte a dolgait, azt válaszoltam: „semmi gond, 200 dollár lesz.” Így végül visszakaptam a pénzem.
  • Összeházasodtam és a szüleimmel közösen írtuk össze a vendéglistát. Apám nővérének a családja következett, én pedig kijelentettem, hogy nem vagyok hajlandó meghívni őket. Apám persze erre mondta, hogy „jajj, de hát ők is a rokonaid, stb”. Igen, a rokonokat sajnos nem választhatja meg az ember, de ha tehetném, ők azonnal repülnének a rokonaim közül. Sosem fogom elfelejteni, ahogy a nagynéném legombolt engem, amikor kaptam egy kis ösztöndíjat az iskolában, majd persze sosem fizette vissza. A hab a tortán az volt, amikor 18 éves koromban korán reggel kellett állnom a hidegben, hogy személyi kölcsönt vegyek fel a nevemre, mert ők megszorultak, és kellett nekik a pénz. Megtettem, de nem fizették persze, én pedig már nem is tudok rájuk nézni úgy, mint az emberekre.
  • Anyám minden nap felhív, hogy sírjon és havonta egyszer legalább pénzt is kérjen kölcsön. Ez normális? Saját magamnak fizetem a bérleti díjat, közös lakásunk van a pasimmal, van egy macskám, és ennünk is kell valamit. Ha ő ennyire nem tudja megtervezni a költségvetését, az nem az én problémám.
  • Az egyik barátom pár évvel ezelőtt lakást vásárolt, hitelre. Mivel nem volt elég önerője, ezért mindenkitől kölcsönkért. Tőlem félmillió forintot kért kölcsön, és megígérte, hogy hat hónap múlva visszaadja. Eltelt egy év, felhívtam. Azt mondta: „Emlékszem, emlékszem! De most épp felújítjuk a lakást, amint tudom, visszaadom majd.” Ez a jó az emberekben. Vesznek egy lakást, és aztán a te pénzeden újítják fel anélkül, hogy bűntudatuk lenne emiatt.

iphone kölcsönadás

  • Amikor a barátaim dolgokat vagy pénzt kérnek tőlem kölcsön, mindig fényképeket készítek róluk. Így nem felejtek el semmit. Amikor eljön a törlesztés ideje, csak elküldöm nekik a fényképet.
  • A volt pasim egyszer pénzt kért tőlem kölcsön, és megígérte, hogy egy hónap múlva visszaadja. Teltek a hónapok, de minden nap más dumával etetett. Egyszer meguntam. Láttam, hogy a közösségi oldalon keresztül mindenféle cuccokat árusít, szóval beléptem a fiókjába, és megváltoztattam a jelszavát. Közöltem vele, ha 18 óráig visszakapom a pénzem, akkor nem törlöm le a fiókját. Pár óra múlva már vissza is adta a pénzt.
  • A 90-es években anyám egyedül nevelt engem, amikor még kisgyerek voltam. Volt egy kollégája, aki egyszer pénzt kért tőle. Egy egész komoly összeget, de anyám annak ellenére, hogy milyen nehéz volt az életünk, mégis kölcsönadott neki. A kolléga megígérte, hogy egy hét múlva visszaadja, de persze nem így történt. Anyám szinte már kellemetlen módon kérlelte a pénz miatt, majd egyszer fizetéskor az egész iroda szeme láttára hozzávágta anyámhoz a pénzt, majd így szólt: „Tessék, most miattad melegvíz nélkül maradunk!”
  • Három évvel ezelőtt a rokonaim fia súlyosan megbetegedett, a pénzügyeik pedig nem voltak túl rózsásak, ezért a szüleim adtak nekik kölcsön a nehezen összekuporgatott pénzükből. Amikor a szüleimnek már nagyon kellett a pénz, úgy döntöttek, hogy visszakérik. A rokonok erre azt válaszolták, hogy a fiuk az egész családunk utódja, ezért közös érdekünk volt, hogy meggyógyuljon, nincs miért visszaadniuk a pénzt. Nos, így veszítettük el a rokonainkat.
  • 40 eurót adtam kölcsön az egyik barátomnak, és 140 eurót egy másiknak, mert nagyon nagy szükségük volt a pénzre. Most látom, hogy az egyik a közösségi oldalakon dicsekszik az új 140 centis tévéjével, a másik pedig egyetlen hétvégi bulit sem hagy ki. Amikor szólok nekik, hogy szükségem lenne a pénzre, akkor persze egyiknek sincs pénze, és haladékot kérnek. Másnap pedig már posztolják is az új képeket. Azt hiszem, ezzel a barátságunk véget ért.

Közösségi média pénz

  • A bátyám a család „feketebáránya”. A szüleim egész életében elkényeztették őt, melynek eredményeképpen nem tanult meg bánni a pénzzel, és folyamatosan másoktól kér kölcsön. Ezt én és a nővérem jól tudtuk, de a vőlegényemet nem figyelmeztettem rá időben. Mire észbe kaptam, már kölcsön is adott egy nagyobb összeget a bátyámnak, aki persze azonnal elvert. Amikor közeledett a visszafizetés határideje, a bátyám közölte, hogy nincs pénze, majd egyszer, ha úgy alakul, akkor megadja. Most a vőlegényem be akarja perelni őt, a szüleim pedig dühösek, hogy miért vagyok együtt egy ilyen „gonosz” emberrel.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?