Belföld, Hírek

Adómentes lenne a minimálbér?

Az MSZP előválasztási programjának legfontosabb eleme, hogy legyen adómentes a minimálbér és csökkenjen a kis fizetések adója – mondta a szocialisták társelnöke, frakcióvezetője vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatón.

 

 

 

 


Tóth Bertalan kifejtette, ezzel a két intézkedéssel 2,3 millió olyan ember járna jól, akinek a bruttó keresete jelenleg 321 ezer forintnál kevesebb.

Az MSZP számításai szerint a minimálbér adómentessé tétele 250-300 milliárd forintos forrásból megvalósítható, aminek megvan a fedezete – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott a „Fidesz-rezsim tizenegy éves kormányzásának eredménye, hogy egy átlagos dolgozó bére alig fedezi a megélhetési költségeket”. Ráadásul a Fidesz a koronavírus-járvány alatt „saját oligarcháit mentette a munkavállalók helyett, így mára megélhetési válság alakult ki” – mondta.

 

Tóth Bertalan szégyennek nevezte, hogy a magyar minimálbér alacsonyabb mint a cseh, a szlovák, vagy a lengyel. „És, ami a legdurvább: a magyar minimálbért több mint 30 százalékos különböző adók terhelik” – hívta fel a figyelmet.

Hangsúlyozta, az MSZP éppen ezért eltörölné a minimálbér 15 százalékos személyi jövedelemadóját (szja), aminek köszönhetően annak összege több mint 25 ezer forinttal emelkedne.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?