Életmód, Érdekes

24 szokatlan gyűjtemény, amelyhez hasonlót nem minden nap lát az ember

Bélyegek, érmék vagy éppen hűtőmágnesek a különféle utazási helyszínekről – mind gyűjtünk valamit, még ha olykor nem is tudunk róla. Vannak azonban olyan emberek, akik egészen szokatlan gyűjteményeket őrizgetnek, melyek finoman szólva is eltérnek az egyébként sokak által gyűjtött holmiktól. Az alábbi listán 24 ilyen furcsa kollekciót gyűjtöttünk most össze, és annyit elárulhatok elöljáróban, hogy az egyik zseniálisabb, mint a másik.

 

 

 

1. ,,Egy évvel ezelőtt elkezdtem kivágni a fém pénzérmék hátterét. Itt tartok most…”
2. ,,A barátnőm Monopoly-gyűjteménye.”
3. ,,Anyukám egy vázába gyűjti a homokot azokról a tengerpartokról, ahol megfordult életében.”


4. ,,A mostohaapám új házba költözött, a lemezgyűjteménye szállításához külön teherautót kellett bérelni.”
5. ,,Apró festményeket készítek pénzérmékre – itt tartok most.”
6. ,,1971-ben kezdtem a kések gyűjtögetését, azóta bárhova is megyek, veszek egyet. Jelenleg 396 darabnál járok, amit egyszer majd remélhetőleg az unokáimnak fogok továbbadni…”
7. ,,41 négylevelű- és 1 darab ötlevelű lóhere. Ezeket még gyerekkoromban gyűjtöttem és csomagoltam el, legnagyobb meglepetésre pedig a minap ismét rájuk bukkantam a padláson…”
8. ,,A barátom nagyapja gyógyszerész volt az 50-es években. Ez a gyűjteménye a mai napig érintetlen.”


9. ,,Ez az én zászló-kitűzős gyűjteményem, amiket abból az országokból szereztem, ahol megfordultam életem során.”
10. ,,Egy időben fénykardokat gyűjtöttem, most a fiam szokta elővenni őket rendszeresen a szekrényből, és mindig lenyűgözik őt. Ha másért nem, már ezért megérte gyűjtenem őket.”
11. ,,Édesapám virággyűjteménye. Mindig mikor vásárolni megy, vesz egy új virágot, amit aztán úgy próbál meg hazacsempészni, hogy édesanyám ne vegye észre.”
12. ,,Minden játékom meg van, ami valaha is megjelent Nintendo Wii-re. Összesen 1262 darab.”
13. ,,Így néz ki egy olyan cipő-szerelmes ember költözése, mint amilyen én vagyok.”
14. ,,Édesanyám gyűjti az uránüvegből készült étkészleteket és poharakat.”
15. ,,Megszállottan gyűjtöm a tollakat, így néz ki most a gyűjteményem.”
16. ,,Videojáték-megszállott vagyok, bár ez azt hiszem, elég nyilvánvaló.”
17. ,,Ez az én sörnyitó-gyűjteményem.”
18. ,,Játékautókat gyűjtök és külön szobát készítettem nekik a házban. Egy nap majd a gyerekeim és az unokáim öröklik ezeket a kincseket.”
19. ,,Néhány évvel ezelőtt az akkor 70 éves mostohaapám elkezdett festeni. Ezeket mind ő csinálta.”
20. ,,Minden évből van egy ohiói rendszámtáblám, amióta csak elkezdték őket gyártani, egy évet kivéve: 1908-at.”
21. ,,A nagymamám gyűjtötte a különféle-fajta múltszázadi kulcsokat.”

 

 

 

 

22. ,,Hamarosan eladom a házamat, de még nem tudom, hogy fogom elszállítani a Lego-gyűjteményemet.”
23. ,,Édesapám autószerelőként dolgozik, és mindig elteszi azokat a szögeket és egyéb tárgyakat, melyeket a defektes kerekekből húz ki.”
24. ,,Kedvenc hobbim: mindig eszek egy helyi nyelven írt Harry Potter könyvet abban az országban, ahol épp megfordulok.”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?