Celeb / Híresség

„Van úgy, hogy nem ismer meg embereket” – Egyre rosszabb Gáspár Győző állapota

Gáspár Győző pontosan tudja, hogy beláthatatlan következményei lehetnek, ha nem szabadul meg gyógyszerfüggőségétől. Testvére, Zsolti szerint is nagy a baj.

 

 

 

 


Győzike testvére, Gáspár Zsolti kiteregette bátyja ügyes-bajos dolgait. A Farm VIP műsorvezetője most a LifeTV-ben járt Hajdú Péter műsorában, és kendőzetlenül mesélt többek között Győző régóta tartó és egyre fokozódó gyógyszerfüggőségéről is.

Gáspár Zsolti szerint bátyja, Győző állapota egyre aggasztóbb
Gáspár Zsolti szerint bátyja, Győző állapota egyre aggasztóbb (Fotó: Ripost)

„Szedi ezeket a bogyókat, amiből kicsit vissza kéne vennie, egyből jobb lenne a látása is. Neki a gyógyszerek a haverjai. Vagy harmincat beszed naponta, azt hiszi, hogy Tic Tac, ha nem szedi be, akkor elvonási tünetei vannak.”

Zsolti szerint a túlzott gyógyszerfogyasztás „mellékhatásai” olykor egészen szélsőségesek – írta meg a Bors.

„Olyankor be kell őt zárni. Bea be is zárja, mert amikor rohamai vannak, mu­száj. Van úgy, hogy nem ismer meg embereket, múltkor például sem engem, sem apánkat nem ismerte fel, csak úgy elment mellettünk” – mesélte Zsolti.

Gáspár Győző gyógyszerfüggősége régóta nem titok, ő maga már évekkel ezelőtt is beszélt róla, sőt korábban elvonón is járt. Legutóbb épp a LifeTV Ébredj ve­lünk! Extra című műsorában vallotta meg Joshi Bharatnak, hogy naponta eljátszik az öngyilkosság gondolatával, annak ellenére is, hogy zsákszámra szedi az antidepresszánsokat.

 

 

 

 

forrás: ripost.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?