Életmód, Kreatív

20 tervező, aki minimum Nobel-díjat érdemelne a zseniális ötleteiért

A világ tervezői napról-napra ontják magukból az ötleteket, ám ezek közül kevés az olyan, amelynek tényleg hasznát vehetjük a mindennapokban vagy legalábbis szórakoztatóak és kreatívak annyira, hogy emiatt mélyen a zsebünkbe nyúljunk. Az alábbi listán éppen ezért 20 olyan zseniális tervező munkáját gyűjtöttük egy csokorba, akinek a munkái tényleg említésre méltóak, és akit nem győzünk dicsérni az ötleteiért…

 

 

 

1. Könyv-nyitvatartó, aminek hála szabadok lesznek a kezeink és az olvasásban sem zavar bennünket.
2. Lámpa, amely a parázsló fát szimulálja.
3. Rubik-kocka vakoknak, Legóból.


4. Könyvespolc és lépcső egyben.
5. Egy asztal, aminek a közepében egy mini-virágoskertet hozhatunk létre.
6. Téliszalámi-ihlette jegyzettömb.
7. Lámpa, amely olyan hatást kelt, mintha a feltépett tapéta mögül szűrődne be a fény.


8. Egy zuhanyzó, ahol minden oldalról ér bennünket a víz.
9. Tűzőgép, ami egyúttal a kívánt dátumot is a papírra nyomtatja.
10. Kávéspohár-tartó, tejszíntartóval. Ötletes!
11. Habverő, amit úgy terveztek, hogy a tojás sárgáját is könnyen külön lehessen vele választani.
12. Mini-erkéllyé hajtható ablak.
13. Egy pendrive, ami mutatja, hogy mennyi szabad hely van még rajta.
14. Minimalista étkészlet.
15. Faág-formájú, fűtött törülközőtartó.
16. Mini-szekrénnyé alakítható bőrönd.
17. A legkényelmesebb szék, amit tényleg bárhogy használhatunk.

 

 

 

 

18. Kaktusz-hatást keltő bögrekészlet.
19. Úgy tűnik, mintha a sárkányból folyna a víz.
20. Egy szék, amely 200 méter fluoreszkáló fonalból készült és folyamatosan változtatja a színét.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?