Hírek

Sajtóértesülés: nem kaphatnak uniós oltási igazolványt és szabad utazási jogot a kínai és orosz vakcinával beoltottak

Sajtóértesülések szerint mégsem kaphatnak uniós védettségi igazolványt azok, akiket orosz, vagy kínai vakcinával oltottak be. Két uniós biztosra hivatkozva jött ki ez az információ, de fontos, hogy végleges döntést szerdán fognak hozni a szabad utazást is elősegítő, közös vakcinaútlevél ügyében.

 

 

 

 


Reggel még a Bloomberg hírügynökség úgy tudta, azokat a vakcinákat is felveszik a listára, amelyek az egyes tagállamokban vészhelyzeti engedélyt kaptak. Vagyis az egyelőre még nem tisztázott plusz jogosultságokhoz szükséges uniós igazolást megkaphatják azok a magyarok is, akik az EU által nem engedélyezett, de Magyarországon elfogadott Szputnyik V, vagy Sinopharm vakcinával oltakoztak. Ez volt reggel.

Most azonban az Euronews úgy értesült, egy zárt ajtók mögötti tárgyaláson két uniós biztos azt mondta, az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett oltóanyagokkal beoltott személyek nem kaphatnak uniós védettségi igazolást. Mindez állítólag az Európai Parlamentben hangzott el, ahol uniós biztosok és EP-frakcióvezetők tárgyaltak az uniós oltási stratégiáról.

A portál birtokába került dokumentum szerint Margaritisz Skínász, a bizottság alelnöke azt mondta, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által nem engedélyezett vakcinákat nem veszik fel a listára, mert azokra nem vonatkoznak az uniós felelősségvállalási szabályok és minőségbiztosítási eljárás sem.

Az ülésen az is elhangzott, hogy az egyes tagállamok ettől még bármivel oltathatják polgáraikat. Egyébként, mivel a Szputnyik V-t már vizsgálja az uniós gyógyszerhatóság, ezért az is lehet, hogy a későbbiekben ez is bekerül a listába, amely alapján védettségi igazolást adnak ki. Az is elhangzott, hogy az oltási, vagy védettségi igazolás ideiglenes hatályú lesz, a járvány után már nem lesz jelentősége.

Az sem tisztázott, hogy egyáltalán mire jogosít majd ez a közös igazolvány, de vélhetően köze lesz majd a szabad utazáshoz, erről korábban már volt szó. Kérdés, hogy akkor hogyan utazhatnak majd az Európai Unión belül azok a magyarok, akik mondjuk a kínai vakcinával vannak beoltva. Annak gyártója ugyanis nem is kért uniós engedélyt.

Fontos, hogy végleges döntés a közös védettségi igazolásról csak szerdán születik majd.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?