Érdekes

11 lakberendezési trend, amik nemrég még népszerűek voltak, de most már csak megmosolyogják őket

Statisztikák szerint a felújításba kezdő lakástulajdonosok mintegy 30%-a igyekszik odafigyelni és betartani a modern stílus és trend által diktált szabályokat. Ez persze nem könnyű: a folyamatosan változó divatiránytatok nagy ellentmondást képesek kelteni, és könnyen lehet, hogy ami ma még díszesnek és praktikusnak tűnik, az néhány éven belül már épp fordítva lesz.

 

 

 

11 Műanyag sarokpolcok

35d61b594199216801ed1482da

A műanyag tárgyak jelentősen csökkentik a belső tér nagyságát, különösen a kerámia burkolólapok előtt. A sarokpolcok a legrosszabbak ezek közül, mivel jelentősen lecsökkentik a térérzetünket, és sokkal kisebbnek tűnik majd tőle a fürdőszobánk. Célszerű inkább a legfontosabb dolgokat a kád szélén tartani, minden mást pedig a mosdó alatti szekrényben.

10 Fémes felületek

b075555d0eb35545f5d5125d24

Az ipari stílus a 90-es években ütötte fel a fejét, és sokan azt akarták ekkor, hogy minden konyhai eszközük fémből legyen, akárcsak a profi éttermek konyháján például.

Ez a stílus azonban az utóbbi időben nagyot vesztett a népszerűségéből. A túlzásba vitt fém miatt túlságosan zártnak és kényelmetlennek tűnik a konyha. A szakértők ezért ma már inkább azt javasolják, hogy válasszunk lágyabb anyagokat és színeket helyettük.

9 Babzsákfotel

3e4ec552bc922417479aff04f3

A babzsákfoteleket először azok a cégvezetők terjesztették el, akik szerettek volna minél inkább kényelmes munkakörnyezetet teremteni a dolgozóinak. Érthető módon ez később a magánlakásokban is elterjedt, ám ettől még egyáltalán nem praktikusak az otthonunkban. Célszerű inkább modern fotelekkel és székekkel helyettesíteni őket.


8 Szürke vagy barnagránit munkalapok

da82ac59ddb0a687d272ff7b89

Az egykor népszerű gránit munkalapok most nehéz időket élnek. Mivel annyira népszerűvé váltak, hogy szinte minden második lakásban ilyen volt, ezért elkerülhetetlen módon automatikusan is elavulttá és divattalanná vált. Ma már a konyhai felületek kiválasztásakor célszerű kerülni ezeket, és helyettük inkább matt vagy épp fényes felületet választani.

7 Halszálkás parketta

15b0435c3dad114b2e220d6af0

A fa parketta minőségi padlóburkolatnak számít, a felújításokkor ezért előszeretettel választják a tulajdonosok. Az egykoron hatalmas népszerűségnek örvendő halszálkás parketta fölött azonban kétségkívül eljárt az idő, helyette ma már csak az egyenes vonalú mintával ellátott parketta jöhet szóba, ami egyébként vizuálisan is megnöveli a teret.

6 Sminktükör

4b43425ee79dd256ae95830986

A keretén apró izzókkal felszerelt sminktükör valószínűleg minden Insta-celeb nagy álma. Kétségkívül hollywoodi sztárnak érezhetjük magunkat a segítségével, ám ez sajnos azzal jár, hogy akaratlanul is kicsúszunk a modern divatból. Azzal ugyanis összeegyeztethetetlen már az effajta giccs, helyette pedig inkább a modern és letisztult fésülködőasztal a célravezető.

5 Rusztikus konyha

1724875b4aa1003300cc8f05af

A rusztikus stílus az ipari stílussal egyszerre vált népszerűvé, de a tervezők hamar rájöttek, hogy a modern nagyvárosokban az ilyen egyszerűen nem állja meg a helyén. Az ablakpárkányon elhelyezett növények ugyanis sokkal hangulatosabbak, amikor az ember saját kertjére néznek, és nem a szomszédos panelházra. A szakértők ezért azt tanácsolják, hogy kerüljük a rusztikus stílust, helyette pedig válasszuk inkább az ökostílust: a zöld árnyalatok és a nyugodt, természetes anyagok hangsúlyozni fogják a természet közelségét, és sokkal jobban passzolnak a modern városi lakásokhoz.

4 Kemény klasszikus

2fabcf50689fbeb808d7ccc9e8

Sötét bársony, természetes fa és aranyozott lakk – így néz ki sokunk rémálma, ám vannak olyan emberek, akik még mindig nagyon kedvelik az ilyen stílust. Ettől függetlenül azonban érdemes a jövőre is gondolni, már amennyiben épp a házunkat tervezzük felújítani, és nagy ívben kerülni ezt a stílust, a modern és letisztult trendek segítségével ugyanis kevesebb ráfordítással is sokkal drágábban tudjuk majd eladni esetleg a jövőben.

3 Tégla burkolat a „loft-hatásért”

cd2b9059e08c342d6e574478e2

A loft stílust a régi gyárépületek ihlették, durva tégla burkolattal. Ezt az ötletet először a kávézók és éttermek tettek magukévá, míg végül természetesen a privát lakásokba is beszivárgott a tégla és az Edison-izzó. A loft stílus azonban ma már egyáltalán nem örvend akkora népszerűségnek, mint 5-6 évvel ezelőtt, köszönhetően annak a ténynek, hogy túl hamar túl unalmassá vált. A helyébe ma már az ökostílus lépett, természetes árnyalatokkal és a fa textúrák iránti szeretettel.

 

 

 

 

2 Cseresznyefa bútorok

95209a531187dc706fdf6b5840

A sötétvörös cseresznye árnyalatok különösen népszerűek a konyhák tervezésénél. Ezek azonban nehézzé teszik a teret, ráadásul vizuálisan össze is nyomják azt. A szakértők ezért azt tanácsolják, hogy részesítsük előnybe inkább a könnyebb fafajtákat, melyek friss és modern megjelenést kölcsönöznek a belső térnek.

1 Retro mintás linóleum

566efa589a9e293f67a72cc4ff

A linóleumot olcsó és praktikus anyagnak tekintik, ez azonban a belső térre is igaz lesz, ha ilyet használunk. Különösen a régimódi minták esetén rendkívül olcsó hatást tud kelteni, amitől kicsit olyanná válik majd a lakásunk, mintha egy könyvtárban, iskolában vagy kórházban sétálnánk éppen. Helyette célszerű fa vagy csempe burkolatot választani. Ezek az anyagok természetesen drágábbak, de hosszabb ideig fognak tartani és látványra is sokkal kellemesebbek.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?