Életmód, Érdekes

30 furcsa dolog, amire teljesen véletlenül bukkantak az emberek

Mindannyian szeretünk érdekes/izgalmas dolgokra bukkanni a világban jártunkban-keltünkben, ám az így talált holmikról általában kiderül, hogy teljesen hétköznapi kacatok, és csak mi próbálunk nekik a kelleténél nagyobb szenzációt tulajdonítani. Az alábbi emberek esetében azonban nem volt szükség hasonlóra, ami ugyanis őket várta, az valóban érdekes, figyelemreméltó, szórakoztató, sok esetben pedig egyenesen értékes is volt egyben.

 

 

 

1 Biztos vagyok benne, hogy ha bekapcsolnánk, még 60%-on lenne az akksija.
2 Oké, persze, csak a 4 levelű lóhere hoz szerencsét, de ez?! Azért csak ez is számít valamit, nem!? 😛
3 Titkos mókusraktár egy autó motorházteteje alatt.


4 A megdönthetetlen bizonyíték, hogy a macskák mindig is seggfejek voltak: ez a tetőcserép a II. századból való!!!😂
5 A 108 éves Indianapolisi versenypálya aszfaltjából vett útminta.
6 Nem, ez nem egy Alien-film díszlete, ez a Tetragonula carbonaria nevezetű méhfaj fészke.
7 ,,15 évvel ezelőtt édesapám kertészkedés közben elvesztette a jegygyűrűjét. Ma, épp bambuszt ültettem a kertben, amikor valami fényeset láttam ragyogni a földben…”


8 Jackpot: két pizza 1 dobozban.
9 Partra sodort fatörzs, ami mellett a kép alanya egy aprócska hangyának tűnik.
10 Egy Ikeás edényben talált gyöngyszem…😂
11 ,,Elutaztam a hétvégére, ezért megkértem a szomszédokat, hogy tartsák szemmel a házat. Mikor hazaértem, indokolatlanul nagy mennyiségű Samuel L. Jackson fotót találtam a házamban.”
12 ,,Arra keltem, hogy a 40 kilós kutyám a ruhásszekrény tetején ül és figyel. Fogalmam sincs, hogy kerülhetett oda.”
13 ,,Valami csiklandozta a lábam a cipőmben, mikor levettem kiderült, hogy igazából ez a kis fickó volt a tettes.”
14 Több millió dollárt érő régi fémpénzek, melyek egy elhunyt hozzátartozótól kerültek elő.
15 ,,Megkértem a barátomat, hogy rendeljen nekem egy minél PRAKTIKUSABB telefontokot az Ebay-en. Erre esett a választása…”
16 Ilyen azért nem minden pékségben kapható… 😛
17 ,,Ez a kis fickó fogadott reggel a mosogatómban.”
18 ,,Épp vacsorát készültem adni a macskámnak, mikor hirtelen egy 10 dollárossal a szájában jelent meg az ételért. Ezt mindig így kéne…”
19 ,,Elnézést, hol találhatók a 9 és 3/4-ik apartmanok?!” – itt.


20 Egy Indonéziában talált gyík, ami épp úgy néz ki, mint egy mini-sárkány.
21 Egy kleptomániás kutyus szajréja, melyet a jószívű gazdi most igyekszik visszaadni a jogos tulajdonosoknak.
22 A kanapé elhúzása után végre fény derült a titokra, hogy hova tűnnek folyton a hajgumik. Természetesen nem maguktól, a család macskája segít gondosan eltökíteni őket.
23 ,,A barátom az éjszakai műszakból hazatérve így talált rá a buliból hazaérkező fiára a bejárati ajtó előtt…”
24 ,,Hazamentem, és észrevettem, hogy apám hajszárítóval szárítja a vacsorát. Mikor közelebb mentem, rá kellett, hogy döbbenjek: ez nem is a vacsora, pusztán egy bajba esett kisfickó…”
25 Egy piacon talált antik fénykép, mely alighanem Daniel Radcliffe-t ábrázolja előző életében. Még a Harry Potter szemüveg is stimmel.
26 Egy kivágott fa belsejében talált (és félbevágott) golflabda.
27 A villanyszerelők élete sem csak móka és kacagás.

 

 

 

 

28 ,,Azt a kétségbeesett arcát figyeljétek a macskámnak, mikor rátaláltam a dugi-kupak készletére…”
29 Ezzel egy álom vált valóra. Már feltéve, ha tényleg működik… 😛
30 Az ausztrál tengerparton talált törött villanykörte, melyben egy komplett élővilág alakult ki.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?