Életmód, Érdekes, Külföld

21 szokatlan megoldás a világ országaiból, aminek az értelmét elsőre nem könnyű kitalálni

Kétségtelen, hogy minden ország képes valamilyen meglepetést mutatni a turisták számára, hiszen lényegében ezért is szeretünk utazgatni a nagyvilágban. Egyes országok azonban olyan zseniális dolgokat képesek kitalálni és megvalósítani, hogy legszívesebben azt kívánnánk, bárcsak szélesebb körben is elterjednének ezek a nagyvilágban.

 

 

 

1 Finnországban az ehhez hasonló gombok segítségével köszönetet mondhatunk a buszsofőrnek az utazásért.
2 Egy 14. századi zár Németországból, amit úgy terveztek, hogy akkor is könnyen ki tudjuk nyitni, ha kicsit bizonytalanná váltunk a borfogyasztástól.
3 Ebben az angliai kisvárosban mindig arany színűre festenek egy postaládát, amikor az ország aranyat nyer az olimpián.


4 Egy nyilvános mosdó Japánban, ahol zenét játszhatunk, miközben a WC-n ülünk, hogy ne kelljen magunkat kellemetlenül éreznünk a kiadott hangok miatt.
5 Ebben az olasz városban a futárszolgálat emberei biciklivel közlekednek, hogy könnyen megközelíthessék a szűk utcákban található címeket.
6 Egy angliai bár, ahol retro videojátékokkal üthetjük el az időt az asztaloknál.
7 Lépcsőmászó csomagszállító kocsi Japánból.


8 A finnországi buszokban ilyen USB portokon keresztül tölthetik a telefonjaikat az utasok utazás közben.
9 Svédországban a nyilvános szemetesek ingyen Wi-Fi jeleket sugároznak.
10 Dániában ilyen stoppoló-állomásokkal igyekeznek megkönnyíteni a stoppolók dolgát.
11 Eldobható szószok egy finnországi gyorsétteremben.
12 Női parkolók Svájcban, melyek közelebb helyezkednek el a bejárathoz, mint a többi parkoló.
13 Ausztráliában a kihelyezett dinamós kerékpárok segítségével tölthetjük a telefonunkat az utcán és nem mellesleg közben még mozoghatunk is.
14 ,,Speciális csap” azok számára, akik túl sokat ittak és már nem tudnának elérni a WC-ig.
15 Angliában a régi ikonikus telefonfülkékből defibrillátor-állomásokat készítettek.
16 Kerékpáros közlekedési lámpák az Egyesült Államokban.
17 Ebben a kínai taxiban van egy virág, ami – ha csak kicsit is, de – segít tisztábbá tenni a levegőt.
18 Biciklijavító állomás Kanadában, ahol minden főbb kerékpáros szerszámot megtalálhatunk és akár levegőt is fújhatunk a kerekeinkbe.

 

 

 

 

19 Gyalogátkelőhely Belgiumban, ahol nem csak egyszerűen felfestették a zebrát, hanem fehér macskakövekből rakták ki, így sosem fog elkopni.
20 Az izlandi Akureyri városban szív-alakúak a közlekedési lámpák piros jelzései, hogy még inkább figyelemfelkeltőek és elgondolkodtatóak legyenek.
21 Végezetül pedig egyes japán hotelekben hátulról melegített tükrök találhatók, így azok soha semmilyen körülmény között sem párásodnak be. Ötletes, nem? 🤓

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?