Életmód, Történelem

20 archív fotó, ami bizonyítja, hogy sosem leszünk olyan menők, mint a szüleink

Mindannyian szeretünk néha nosztalgiázni kicsit a családi fotóalbumokban, hiszen ezeknek a csodás „időgépeknek” a segítségével nemcsak a saját, de szüleink és nagyszüleink gyerekkorába is egyaránt visszarepülhetünk. Megnézhetjük az első randevújukat, az első autóvásárlásukat, és tulajdonképpen minden nagyobb pillanatot, amikor anyáink és apáink igazán boldogok voltak életük során. Ahogy öregszik az ember, úgy válnak egyre értékesebbé számára ezek a szülőkről készült féltve őrzött képek, és bizony az sem ritka, hogy a leglátványosabb fotókkal még az interneten is eldicsekedünk olykor a nagyvilágnak. A most következő emberek is ezt tették, a szüleikről készült elképesztő fotóknak hála pedig egy kis betekintést nyerhetünk a múltjuk szívderítő, nagy pillanataiba.

 

 

 

1 ,,1955. Ez a kép édesanyám házában készült, mielőtt először randizni ment volna édesapámmal. 60 évig voltak házasok.”
6255065 10os2v9iot331 1561535244 728 Fd47c4e739 1561710641
2 ,,Anyám és én, 1982-ben, Argentínában.”
6255715 Image Crop 640x887 1561561356 728 870263e5f9 1561710641
3 ,,Ezek a szüleim valamikor 92 és 93 környékén. A mai napig úgy flörtölnek, mintha csak tegnap találkoztak volna.”
6254915 Yayhxubxzm431 1561536417 728 3fd5d5f4b1 1561710641


4 ,,Apámnak sikerült elég pénzt összegyűjtenie, hogy megvegye élete első autóját a 80-as évek közepén. Kaliforniában dolgozott és gyümölcsöt szedett.”
6254865 Eg1vafwdcj531 1561536409 728 95ba512bb3 1561710641
5 ,,A csodálatos szüleim és én, 1990-ben. Apám szobrász, anyám énekesnő volt.”
6254815 Rr1v9xo0dlt11 1561539900 728 3cb008a21f 1561710641
6 ,,Anyám, amint a tengerparton futkározik édesapámmal az első randijukon, San Diego-ban, 1981-ben”
6254765 De9lobkisae11 1561542438 728 Bceaf44ea1 1561710641
7 ,,Apám úgy nézett ki, mint a pakisztáni Bruno Mars az 1980-as években.”
6254715 Z666trjvrz531 1561542442 728 68ab754ab1 1561710641


8 ,,Apám gitározik egy hatalmas hangszórón ülve, 1979-ben, Japánban.”
6255565 Image Crop 728x557 1561635606 728 A5203f3ccc 1561710641
9 Csak egy szerető édesanya képes lefeküdni a földre, hogy élő rámpa legyen belőle a fia biciklis kaszkadőrmutatványához.
6255665 Image Crop 728x746 1561561628 728 56fd6a0163 1561710641
10 ,,Édesapám a Fülöp-szigeteken a 80-as évek elején.”
6254515 Prqskxzc7if21 1561546281 728 210aa99a26 1561710641
11 ,,A nagymamám, amint segít édesanyámnak az esküvője napján, 1968. május 11-én.”
6254465 8zz3wj78i7531 1561549560 728 56ec0cdf80 1561710641
12 ,,Édesapám, az iskolai szalagavató előestéjén a 70-es években. Ezt a legendás képet a testvére készítette róla, aki nem mellesleg profi fotós volt.”
6254415 Vdcc68pemk131 1561546429 728 3c63d437c4 1561710641
13 ,,A szüleim egy vakrandin ismerkedtek meg, pontosan 50 évvel ezelőtt.”
6254365 4qg3pun 1561565001 728 B8467b0a05 1561710641
14 ,,Édesapám és élete egyik legnagyobb fogása, 1987-ben.”
6254315 Wh82cu6vbdo11 1561547544 728 Afc78d40a5 1561710641
15 ,,A gyönyörű édesanyám, 1967-ben.”
6254265 Ocmvnl2 1561559065 728 C5307dda40 1561710641
16 ,,Az időjárásjelentő édesapám az első munkanapján, 1987-ben.”
6254215 Bjgwle9 1561547666 728 Cfe6eff917 1561710641
17 ,,Az édesapámmal randizni készülő anyukám, 1972-ben.”
6254165 S7a2c9p708131 1561548070 728 C939f7d5cd 1561710641

 

 

 

 

18 ,,A hármasikrekkel (én, a bátyám és a húgom) terhes édesanyám, a terhessége 5. hónapjában.”
6254115 U04gpxs 1561556813 728 042c190d5a 1561710641
19 ,,Apám és az első kölyökkutyája, 1990-ben.”
6254065 N9f7w0yort721 1561557777 728 E8e785101b 1561710641
20 ,,A szüleim esküvője, 1964-ben.”

10067315 Uz8w6qg54gi31 1569395935 728 263d7e2d57 1569500876

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?