Belföld, Hírek

Szijjártó: Magyarország sokat nyert az üzbég kapcsolatok megerősítésével

Magyarország sokat nyert azzal, hogy a közép-ázsiai együttműködésekkel együtt megerősítette az üzbég kapcsolatait – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, miután hivatalában fogadta Üzbegisztán miniszterelnök-helyettesét, Szardor Umurzakovot.

 

 

 

 


Szijjártó Péter közölte, hogy a két ország atomenergiai együttműködése 300 millió dolláros technológiaexportra nyit lehetőséget, és szintén magyar forrásból egy vetőmagtermelő üzem, valamint egy növényolajgyár is épül Üzbegisztánban. A Debreceni Egyetem saját campust létesít a közép-ázsiai országban, ahonnan 100 ösztöndíjas hallgató érkezhet Magyarországra.

A tárcavezető véleménye szerint a magyar-üzbég kapcsolatok mutatják a legjobban, hogy a közép-ázsiai együttműködések milyen előnyökkel járnak. A két állam kereskedelmi forgalma tavaly a nehézségek ellenére is meghaladta a 100 millió dolláros értékhatárt, ami több mint 30 százalékos bővülés az előző évhez képest. A gyógyszeripar különösen sokat nyert, köszönhetően annak, hogy az üzbég kormány egyszerűsítette a magyar készítmények engedélyezését – tette hozzá.

A miniszter méltatta Üzbegisztán szerepvállalását a nemzetközi terrorizmus és a szélsőséges ideológiák elleni közdelemben. Magyarország emiatt is szeretné, hogy az EU mielőbb megkösse a megerősített partnerségi és együttműködési megállapodást a közép-ázsiai országgal – fogalmazott.

Szijjártó Péter úgy véli, hogy a válság még jobban felértékelte a nemzetközi együttműködéseket, hiszen a válságot azok az országok tudják a leghatékonyabban kezelni, amelyek szerteágazó kapcsolatrendszert építettek ki. Magyarország az utóbbi években partnerekre talált olyan térségekben is, amelyekre a korábbi külügyi vezetés kevésbé figyelt oda, noha a gazdasági növekedésük a leggyorsabbak közé tartozik – utalt a közép-ázsiai kapcsolatok jelentőségére a tárcavezető.

Az üzbég miniszterelnök-helyettes szerint a kétoldalú kapcsolatokat gyorsaság és dinamika jellemzi. Szardor Umurzakov elmondta, hogy a mostani megbeszélések alapján 76 új együttműködési lehetőség nyílhat meg a két ország között az eddigiek mellett. Magyarország és Üzbegisztán múltjában sok a közös vonás, és a jövőjük is összekapcsolódhat, köszönhetően a szerdán megerősített gazdasági, tudományos, kulturális, oktatási együttműködéseknek – tette hozzá.

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?