Életmód, Érdekes

20+ bölcs gondolat olyan emberektől, akik jól átlátják, hogyan is működik a világ

Nincs is annál pihentetőbb érzés, mint amikor egy fárasztó nap után végre hazaérünk és a napi gondokat hátrahagyva egy kicsit magunk lehetünk a gondolatainkkal. Ilyenkor persze sok érdekes, már-már kissé őrült gondolat tud átszaladni a fejünkön, ám vannak olyan alkalmak is, amikor azért meglepően bölcs felismerés tör ránk két zagyvaság között. Így voltak ezzel a most következő emberek is, akik olyan egyedi és különleges megállapításokat tettek az aranyhalakkal, a filmekkel vagy épp az emberi szokásokkal kapcsolatban, hogy úgy döntöttek, a közösségi oldalakon keresztül is megosztják azokat a nagyvilággal.

 

 

 

● Az internet előbb szinte teljesen elpusztította a postai szolgáltatásokat, majd az online vásárlások áruszállítása miatt fontosabbá tette, mint valaha. @cinimodhtrifhtims

● Bárki is találta ki azt a hagyományt, hogy a vőlegény nem láthatja a menyasszonyi ruhát az esküvő napjáig, számtalan férfit mentett már meg a hosszú és idegesítő esküvői ruha vásárlástól, ezért pedig örökké hős marad a férfi társadalom szemében. @Yorkshire45

● Gyerekként szívattad azokat a gyerekeket, akiket nem kedveltél és a barátaiddal kedves voltál. Felnőttként ez pont fordítva működik: a barátaidat szívatod és legtöbbször azokkal az emberekkel vagy kedves, akiket nem kedvelsz. @iLyArcheType

● Az ember, aki öltönyben van, miközben rajta kívül mindenki más pólót visel a szobában, valószínűleg a legfontosabb ember a szobában. Ugyanez igaz fordítva is: egy csupa öltönyös emberrel teli szobában pólót viselő ember valószínűleg szintén a legfontosabb személy mind közül. @pikindaguy

● Az Avatar című film minden idők legnagyobb bevételét hozó mozifilmje, mégis nulla kulturális hatással bírt. 10 éve jelent meg és mégis soha-senki nem példálózik vele, soha egy beszélgetés során sem kerül szóba, de még csak nem is utal rá senki, ellentétben például a Keresztapa filmekkel vagy a hasonló kaliberű kasszasikerekkel. @SilentWalrus92

● Ha pókok tényleg úgy úgy közlekednének, mint Pókember a filmekben, a világ egy sokkal ijesztőbb hely lenne.

● Az újszülött gyermek súlyának és méretének bejelentése nagyon hasonló a horgászathoz. @ Nebula-X1

● Ha az okostelefonok arra figyelmeztetnének minket, hogy a hangos zene károsíthatja a fülhallgatónkat, ahelyett, hogy a halláskárosodás veszélyeire hívják fel a figyelmet, valószínűleg minden ember halkabban hallgatná a zenéket. @skullysnot

● Amikor jelszó beírás közben rájövünk, hogy félrenyomunk és nem töröljük az egész jelszót, csak mondjuk az utolsó 1-2 karaktert, az kétségkívül az önbizalom jele. @Whetstone_94

● A Pokémon című rajzfilmben elvileg Ash Ketchum már akkor nagy Pokémon rajongó volt, mielőtt még útnak indult volna. Ennek ellenére mégis minden alkalommal elő kellett venni a Pokékódexét, amikor találkozott egy Pokémonnal, mert nem tudta, hogy milyen Pokémont lát. Elmondhatjuk tehát, hogy Ash az utazás tulajdonképpen előtt semmit sem tudott a Pokémonokról. @ProdigyLightshow




● Eddig összesen 11 csecsemő született az Antarktiszon és egy sem halt meg szülés közben, szóval elmondhatjuk, hogy az Antarktisz az egyetlen olyan kontinens a bolygón, ahol 0% az újszülött halálozási ráta. @pluey200

● A palackozott vizet termelő vállalatok tulajdonképpen nem is vizet termelnek, csak műanyag palackokat. @yung_gravy1

● A tudat, hogy holnap szabadnapos vagy jobb érzés, mint maga a szabadnap.

● Annyi sikeres fogyókúrával kapcsolatos „előtte-utána” fotó van, képzeljétek el, hány millió „előtte” fotó lehet, aminek aztán sosem lett „utána” változata. @Cyronis

● Minden kutya terápiás kutya valamilyen szinten, csak a legtöbben közülük szabadúszók. @DozerM

● Amikor tinédzser korban nézed a szüleidet, ahogy ügyetlenül próbálják használni a modern technikai kütyüket, az pont olyan érzés, mint amikor a szüleid nézik, ahogy Te tinédzserként ügyetlenül próbálsz randizni. @TrueBirch

● Összességében elmondhatjuk, hogy az akváriumi aranyhalak egyik legfőbb feladata, hogy megismertesse a gyermekeket a halál jelenségével. @es_price

● A Pixar tulajdonképpen ugyanaz, mint a Disney, csak ők anélkül mesélik el a gyerekeknek szánt történeteket, hogy 10 percenként énekelnének a szereplők a mesefilmek közben. @Nestle_SwllHouse

● Igazából minden napozás során csak megsütjük magunkat a napon, hogy kívánatosabbak legyünk az ellenkező nem tagjai számára. @Penguin_Crasher

● Ha egyedül vagy, amikor feltörsz egy földimogyorót és megeszed belőle a mogyorót, akkor elmondhatod, hogy Te voltál az egyetlen ember a világon, aki valaha is látta azt a mogyorót @choto

● A Google Earth és a hozzá kapcsolódó Streetview a valaha történt legszenzációsabb dolog, amit csak az emberiség létrehozott, mégis teljesen magától értetődőnek vesszük, mintha csak jelentéktelen volna. @RiccRoll

● A Bohém rapszódia című film egyik kulcs mondanivalója, hogy a film címét viselő zene nem került fel a lemezre, mert úgy vélték, hogy mivel 6 perc hosszú, ezért a rádiók sosem fogják lejátszani – mivel unatkoznának alatta az emberek. Noha az egész film ennek a zenének a címét viseli, mégsem hallhatjuk benne egyszer sem teljes egészében ezt a számot, valószínűleg pont ugyanilyen okokból, mivel a filmkészítők úgy gondolták, hogy unatkoznának alatta a mozinézők. @DNags

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?