Életmód, Érdekes, Külföld

A dániai élet 20+ vonása, amitől az embereket azonnal elkapja az irigység

„Nem az a gazdag, akinek megvan mindene, hanem akinek nem hiányzik semmi” – tartja a híres mondás, ami egyúttal remekül leírja a skandináv országok életfilozófiáját. Dánia minden túlzás nélkül nevezhető egy mesébe illő tündérországnak, hiszen itt született a világhírű meseíró, Hans Christian Andersen és Koppenhága szívében található a régi Tivoli vidámpark, ami Walt Disney-t inspirálta egykoron, hogy létrehozza az első Disneylandet.

 

 

 

  • A dán kormány gondoskodik az országban lakó emberek szabadidejének diverzifikálásáról. Ehhez különféle köröket, közösségi házakat, sporteseményeket és szórakoztató rendezvényeket szervez és szponzorál. Mindezt tejesen ingyen. A dánoknak lehetőségük van saját hobbiklubot alapítani, jelentkezni a polgármesteri hivatalba, valamint épületeket, termeket és pénzt igényelni a kormánytól.
  • Dániában ragaszkodnak a nemek közti egyenlőség filozófiájához, ezért a helyi nők nem félnek attól, hogy esetleg egyedül maradnak. Sőt, nagyra értékelik az önállóságot, ezért a 30-35 éves korú nőkre sem néz furcsán a társadalom, ha még nem találtak férjet maguknak. A dán nők a házasság mellett a gyermekvállalással sem sietnek – általában előbb erős és boldog családi légkört akarnak teremteni, kényelmes otthont alapítani, hogy ide születhessen majd a gyermekük, legtöbbször a 40 évhez közeledve.

Dániai párkapcsolatok

  • Itt igazi gyermekkultusz van. „Bármit és bármikor megtehetnek. Látta megy gyereket, aki az étteremben lefeküdt a földre és azt mondta: Anya, itt várlak. És mindenki csak mosolygott, majd folytatta az evést, miközben a gyermek a földön fekve várta az anyját, mert neki így tartotta kedve.” – mesélte egy Dániában élő olasz hölgy.
  • Dániában a legtöbb gyermeket egyéves, vagy annál fiatalabb korban küldik óvodába, ahol magasan képzett szakemberek gondoskodnak róluk, és velük kezdik elsajátítani a dán nyelv alapjait és az egyéb szociális készségeket.
  • A hideg évszakban a dánok nem bugyolálják be több réteg ruhával a gyermekeiket, mint mi. Sőt, sokszor kint hagyják őket aludni a babakocsiban a bolt előtt. Ennek a különleges nevelési stílusnak köszönhetően a gyermekeknek már egészen korai szakaszban olyan erős immunitásuk lesz, hogy a nulla fok alatti hőmérsékletben is kényelmesen elvannak sapka és kabát nélkül.

Melegen öltözés dánia


  • Bár a dánoknak meg kell elégedniük évente 2-3 hónapnyi meleg időjárással, ez idő alatt maximálisan kihasználják a lehetőségeket. A folyamatos kirándulások mellett sokan a vidéki nyaralóikban élvezik a melegebb hónapokat, ahol egy hangulatos környezetben, például egy függőágyban ringva töltik fel magukat.
  • Dániában nincsenek kóbor kutyák és macskák. Ha valaki mégis kóbor kutyát vagy macskát lát az utcán, polgári kötelessége azonnal felhívni az erre kijelölt speciális szerveket, akik a helyszínre sietnek, és menhelyre viszik az állatot, majd igyekeznek megtalálni annak gazdáját. Ha bebizonyosodik, hogy valamelyik gazda szándékosan dobta utcára a háziállatát, akkor komoly pénzbírsággal sújtják, ezért egész egyszerűen Dániában nem éri meg rosszul bánni az állatok. Egyéb korlátozások is vannak az országban, például egy családban legfeljebb 3 kutya lehet. Úgy gondolják, hogy ennél több kutya nem praktikus, mivel a gazdáik nem tudnak megfelelő figyelmet fordítani az állatokra.
  • Itt nincsenek sebességmérő rendőrök. A helyi lakosok egyébként is szabálytisztelő emberek, ezért ritkán hajtanak például gyorsan, de ha mégis megtennék, akkor a kiépített kamerarendszer füleli ezt le és ennek alapján küldik ki nekik a bírságokat, a rendőröknek nem feladatuk az autósok sebességének mérése – az ő feladatuk a lakosok szolgálása és védése.
  • Egyébként a dániai Århus városban a jelzőlámpákon vikingek láthatók.

Dániai vikingek

  • A dánok nem kínozzák magukat diétákkal és fitneszprogramokkal. Ehelyett inkább arra koncentrálnak, hogy maximális örömet merítsenek az életből – igaz, ebbe az is beletartozik, hogy a dánok például egy szaftos steak vagy zsírban tocsogó sültkrumpli helyett inkább jóval egészségesebb ételt választanak, például lazacot, krumplipürét, majd ebéd után egy kellemes kerékpározással ütik el az időt.
  • A szupermarketek ételei finomak és megfizethetők. Egy Dániába költözött orosz hölgy például azt írja, hogy a sertéshús, a tejtermékek és a pékáruk is lényegesen olcsóbbak, mint Oroszországban, bár a banán és a tojás például drágább.
  • Mentalitásukból fakadóan a dánok nagyon szerényen öltöznek – a híres skandináv minimalista stílus a divatszokásaikban is megfigyelhető. Az utcán sétálva valószínűleg nem fogsz tudni megkülönböztetni egy milliomost egy átlagos pénztárostól, mivel a dánok az élet egyszerű dolgait részesítik előnyben, és véleményük szerint a ruházatnak egyetlen célja van: hogy kényelmes és praktikus legyen.

Dán munkások

  • Dániában állásinterjúra menni nehezebb, mint a világ más részein, például nálunk, mivel a legtöbb jelöltet már az önéletrajz beküldése után kiszűrik és elutasítják azokat, akik nem feleltek meg. Ha azonban ezen átjutunk, akkor a személyes interjú már jóval kellemesebb és barátságosabb hangulatban zajlik, mint máshol. Kizárólag olyan kérdéseket tesznek fel, ami feltétlenül elengedhetetlen a munkakör betöltése szempontjából – senki nem fog a családi állapotodról kérdezgetni, vagy arról, hogy tervezel-e szülési szabadságra menni. Ezt egyébként törvény is tiltja náluk.
  • A dánok számára fontos a gyönyörű belső tér, ezért a legtöbb ház bármelyik otthonmagazin borítóján megállná a helyét. Természetes anyagokból készült bútorok, hangulatos fotelek, kanapék és selyem párnák, valamint vastag, puha ágytakarók – Dániában minden otthonban ezek jelentik a harmóniát, a kényelmet és a békét.

Dán lakások

  • A helyiek nem haboznak nyíltan kimutatni az érzéseiket. A szerelmes párok kézen fogva sétálnak, csókolóznak és ölelkeznek szó szerint minden sarkon, a férfiak pedig nagyon udvariasok és figyelmesek a kedvesükkel. A dán férfiak biztosak benne, hogy a párjuk iránt mutatott érzelmek és törődés még nem teszi őket kevésbé férfiassá.
  • Az ország közrendje a bizalomra épül. „Nincsenek se őrök, se kamerák a vonatokon, buszokon és villamosokon, ahogy a pályaudvarokon sincsenek kordonok és kerítések. Nagyon jó látni, hogy ennyire megbíznak egymásban” – nyilatkozta egy internetező.
  • A dánok azonnal megtanulnak biciklizni, amint járni tudnak. Az országban ez a legnépszerűbb közlekedési eszköz, még akkor is, ha hóvihar van. Érdekesség, hogy bukósisakot azonban szinte senki sem visel.
  • Dániában néha szokatlan szemetesekkel találkozhatunk, amelyek döntve helyezkednek el. Ez szintén a nagy számú biciklis közlekedő számlájára írható, mivel az ő kényelmük érdekében helyezik el így a kukákat, hogy az úton haladva, menet közben tudják kidobni a szemetüket, és ne kelljen megállniuk ehhez.

Kerékpáros szemetes dániában

  • A dánok ideológiáját tökéletesen leírja az úgynevezett Jante-törvény. Ezt a felfogást a dán-norvég író, Axel Sandemose terjesztette el a „A Fugitive Crosses His Tracks” című regényében. A Jante-törvény valójában egy olyan szabályrendszer (10 ilyen van), amely szerint az embereknek nem szabad megmutatniuk a vagyonukat, nem kell dicsekedniük az eredményeikkel vagy képességeikkel, különlegesnek kell tekinteniük magukat és tilos gúnyolódniuk másokon. Ez magyarázza, hogy a dán politikusok például miért biciklivel járnak munkába.

 

 

 

  • A lakások belsejéhez hasonlóan a helyi konyha is melegséget és kényelmet sugároz. A dán ételek általában elég magas kalóriatartalmúak és nagyon laktatók. A dánok rengeteg krumplit, párolt és főtt zöldséget, valamint sertést és halat esznek. Mivel Dániát tenger veszi körül, ezért az étrend nagy részét természetesen a tenger gyümölcsei teszik ki. A legnépszerűbb ételek a hering, a smørrebrød és a frikadeller (halas vagy húsos golyó). Ezenkívül a dánok szeretik az édességeket, különösen a süteményeket, amik nélkül egyetlen ünnepi vacsora sem teljes.

Tradicionális dán ételek

Végezetül egy bónusz történet a dán udvariasságról.
  • Dániában tanulok, és iskola mellett dolgozom is. Egyik reggel épp siettem dolgozni, amikor a lehullott, csúszós leveleken megcsúsztam a biciklivel. Jó nagyot estem, megcsókoltam a földet, és vérzett a fejem. Miközben a földön ültem és törölgettem a vért az arcomról, a ruháimról pedig a sarat mostam le, egy dán férfi jött felém kerékpárral. Amikor mellém ért, rám nézett, majd azt mondta: „Jó reggelt” – majd ment tovább. Így jöttem rá, hogy az udvariasság számukra tényleg minden helyzetben fontos. © Dryzd / Pikabu

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?