Hírek

ATV: 19 dollárba kerül két dózis orosz vakcina

Valamivel több mint 19 dollárba, azaz mintegy 5700 forintba kerül a védettség kialakulásához szükséges két darab orosz vakcina, értesült az ATV Híradó.

 

 

 

 

Megkeresésükre Szijjártó Péter külügyminiszter azt mondta, tiszteletben kell tartaniuk a szerződés titkosságát, ezért egészen pontos összeget nem árulhatott el.

Azt ugyanakkor közölte, hogy az oroszok által korábban nyilvánosságra hozott ár nem éri el a 20 dollárt.

Korábban az oroszok azt nyilatkozták, hogy a külföldi értékesítés esetén az egy vakcina ára a 10 dollárt nem fogja meghaladni. Ez igaz a mi szerződésünkre is. Tehát egy személy beoltásához szükséges két vakcina ára a 20 dollár alatt maradt. Ezt a vállalást tették korábban az oroszok és ezt betartották a mi szerződésünk esetében is

– tette hozzá a miniszter. ​

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?