Életmód, Igaz történetek

16 őrült történet, ami bizonyítja, hogy a lakásbérlés egyfajta kaland

Lakást bérelni nem könnyű. A tulajdonosok hirtelen előzetes figyelmeztetés nélkül toppannak be, olykor a legkellemetlenebb pillanatokban, de olyanok is vannak, akik például megpróbálják megtiltani a bérlőjüknek, hogy teherbe essen amíg ott, náluk lakik. Furcsa egy világot élünk, ennek megfelelően pedig a bérlő-főbérlő kapcsolatokról is számtalan furcsa történet létezik.

 

 

 

  • A tulajdonos nőnek sok virága volt a lakásban: páfrányok, kaktuszok, stb. Az egyik szoba valóságos dzsungel volt, de nagyon óvta a növényeket, ezért nem engedte, hogy mi öntözzük őket, szóval naponta 2-3 alkalommal ő maga jött át és locsolta meg őket. Nem hívott előre, és kulcsa volt a lakáshoz, úgyhogy a kopogással sem húzta az időt, csak beállított, babrált a locsolókannával, és megöntözte a virágokat, amíg mi tévéztünk, vacsoráztunk, vagy épp amikor senki nem volt nálunk otthon.

  • A régi főbérlőmmel többször volt olyan beszélgetésünk, ami közben erősködött, hogy szeretné kicserélni az ablakokat hőtartó műanyag ablakokra, és újratapétázni a lakást, természetesen az én költségemre. Minden alkalommal elutasítottam, mivel saját házra gyűjtöttünk a feleségemmel. Az utolsó alkalommal azt mondta, hogy jó, akkor eladja a fejünk fölül a házat, ha nem vagyok hajlandó belemenni a felújításba. Elfogadtam. Rá pár napra ki is költöztünk, amit aztán megbánt, és próbált rábeszélni, hogy inkább mégis maradjunk.
  • Egyszer egy kedves öregasszony volt a főbérlőm, akinek a magánházában kialakított kis lakását vettük ki. A ház kertjét mi is szabadon használhattuk, és minden jól is ment, míg az öregasszony nem szerzett magának valahonnan egy hatalmas németjuhászt. Nem tudott parancsolni neki, a kutya pedig veszélyes volt, többször is úgy kellett beszaladnunk a házba, de az öreglány se nagyon mert kimenni hozzá a kertbe. 2 hét után elköltöztünk.
  • Egy idős házaspártól béreltünk egy régi házat, ami erősen felújításra szorult. Az ajtók és ablakok korhadtak voltak, amikor pedig télen felhívtuk erre a figyelmet, átjöttek, és fadarabokkal, illetve rágógumival töltötték fel az apró lyukakat és korhadásokat.
  • Kiadó lakást kerestünk, és találtunk egy nagyon hangulatosat. Le is csaptunk rá. Egy középkorú házaspár volt a tulaj, akik ugyanabban a házban éltek. Amikor leültünk aláírni a szerződést, találtunk egy záradékot, ami kimondta, hogy a feleségem nem eshet teherbe, amíg ott élünk, és nem járhat olyan ruhában, amiből kint van a válla vagy a lába, illetve erkölcstelenül sem sminkelheti magát – bármit is jelentsen ez. Amikor kijelentettük, hogy ezt a szerződést soha nem fogjuk aláírni, be akartak perelni minket.



  • Az egyik barátommal olcsó lakást kerestünk, találtunk is egy kopott kis zugot, de számunkra tökéletes volt, saját fürdőszobával és hűtőszekrénnyel. Beköltözés után nagyot ünnepeltünk, de nem kellett volna. Egy hét múlva megjelent a tulaj, hogy elviszi a hűtőszekrényt, mert szüksége van rá a kerti konyhájában (februárban). Valamiért az ékszeres dobozát is el akarta vinni, csakhogy abba mi már belepakoltuk a saját ékszereinket. Amikor amikor erre figyelmeztettük őt, felháborodva kinyitotta és mutogatta, hogy ugyan mi a miénk ebből. Elsírtam magam a váratlan felfordulástól és attól, hogy tulajdonképpen a szemem láttára rabolták el tőlem a családi ékszereimet. Még jó, hogy a barátom ennél határozottabb volt és visszavette az ékszereket, viszont másnapra ki kellett költöznünk a lakásból.
  • Béreltem egy szobát egy kedves idős nénitől. Minden jól ment, egészen addig, míg ki nem találta, hogy a 40 éves fiát a szomszéd szobába költözteti annak reményében, hogy majd közelebb kerülünk egymáshoz. Én 21 éves voltam akkoriban.
  • Egy idős asszonytól béreltem egy kb. 200 éves, de hatalmas házat. Megbeszéltem vele, hogy a bérleti díj rovására felújítom a kamrát és egy második fürdőszobát készítek belőle. Belement, én pedig fel is vettem a munkásokat és megmutattam neki a tervet, az is nagyon tetszett neki. Egyik délután korábban jöttem haza a munkából, mint szoktam, és láttam, ahogy a nő békésen fürdik, miközben az ágyneműjét a mosógépemben mossa. Amikor felkérdeztem őt, közölte, hogy nála otthon nincs ilyen kényelem, és egyébként is, tisztelnem kell az idősebbeket.
  • Szobát béreltem a barátommal egy 70 éves hölgytől. Kezdetben minden rendben volt: finom reggelit készített nekünk, és amikor színházba mentünk, a csuklónkra fújta a kedvenc parfümjét. Egy idő után azonban konfliktusok kezdődtek, mivel a szobánkban volt egy ágy, egy nagyon szép ágytakaróval letakarva. Szigorúan tilos volt rajta ülni, és aludni is csak éjszaka volt szabad benne. Természetesen rendszeresen megsértettük ezt az alapszabályt, a nő pedig egyszer a rajta kapott minket, és közölte, hogy ideje költöznünk.

  • Amikor kiköltöztünk a lakásból, a háziasszony leült egy számológéppel, és kiszámolt mindent, amivel tartozunk neki, a parketta kopásától kezdve az ajtókilincsek amortizációjáig. Ja, és kért tőlünk egy új ágyat, mert nem volt hajlandó azt használni, amiben mi feküdtünk egy évig.
  • A rokonaim egy hatalmas, de elég lepukkant lakást béreltek. Nemsokkal később a tulaj váratlanul felhívta őket, hogy az egyik ismerősük háza leégett, ezért sürgősen költözzenek ki, mert oda szállásolja el őket, viszont a kauciót, amit adtak, nem tudja visszaadni, mert szeretné felújítani kicsit a lakást, mielőtt beköltöznek. Bírósági ügy lett belőle.
  • Szobát béreltem egy nagymamától, aki egy nap megkérdezte tőlem, hogy kitől tanultam azt, hogy naponta kell fürödni?! Olyannak kellene lennem mint ő, hetente egyszer bőven elég. Egyszer pedig azon kaptam, hogy az én cipőmben ment el otthonról, bár az lehet, hogy csak véletlen volt, nem tudom.
  • Béreltem egy lakást, majd a bérleti idő lejárta után annak rendje és módja szerint kiköltöztem. A tulajdonos nő nem volt hajlandó visszaadni a kauciómat, és további pénzt is kért tőlem, hogy bár már ugyan nem lakok ott, de amíg nem talál új lakót, addig fizetnem kell a lakást, mert ő nem tud engedni az általa megszokott életszínvonalból, ahhoz pedig szüksége van a pénzemre. Természetesen nemet mondtam rá, mire megfenyegetett, hogy elmondja a közösségi oldalakon, hogy mekkora gazember vagyok.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?