Szórakozás

12 eset, amikor lecserélték a színészt és ez a rajongóknak egyáltalán nem tetszett

Hollywood-nak mániája, hogy ha egy film jól sikerül, akkor abból azonnal kell csinálni egy folytatást. Egyértelműen érződik a filmiparban, hogy egyre kevesebb a jó ötlet. Vagy, ha van is valami, akkor sok esetben “elpocsékolják”. Egyes történetek megérdemelnék, hogy egy kicsit több figyelmet kapjon a stúdióktól. Nyilván pénz terén. Rengeteg régi sikerfilmet kapnak elő, hogy újraforgassák. Új színészek, komolyabb technológia, jobb színészek. Azonban ezek legtöbbször nem érnek fel a régi filmek sikeréhez. A folytatásoknál is sok esetben elcsúszik a dolog valahol. Egyes karaktereket megszoktunk az adott szerepben és nem mindig nyeri el a nézők tetszését, amikor azt lecserélik. A cserének számtalan oka lehet. Előfordul haláleset, nézeteltérés a színész és a stúdió között, de van olyan is, amikor a producereknek nem tetszik az adott színész játéka. Olyan is akadt, hogy a színész unt bele a szerepbe.

 

Hoztunk nektek pár filmet, melyekben lecserélték a főszereplőt, és ez nem tetszett a nézőknek.

 

A múmia: A sárkánycsászár sírja
Maria Bello: Rachel Weisz helyett Evelyn O’Connell





Reszkessetek betörők
Kevin McCallister: Macaluay Culin helyett Mike Weinberg. Nyilván a film negyedik részére kedvenc Kevinünk már felnőtt, így nem játszhatta el többé a legendás szerepet.
Terminator Genisys
Sarah Connor: Emilia Clarke váltotta Linda Hamiltont. A váltással még Emilia rajongói sem voltak megelégedve. Nem passzolt rá a szerep.
Asterix az Olimpián
Asterix: Christian Clavier helyett Clovis Cornillac





Szulejmán
Hürrem: Meryem Uzerli helyett Vahide Perçin
Elfújta a szél
Scarlett O’Hara: Vivien Leigh helyett Joanne Wally-Kilmer
Transformers 3
Megan Fox helyett Rosie Huntington-Whiteley lett. Itt nem csak a csere, hanem úgy egyébként minden el lett baltázva. Ettől függetlenül a két színésznő közül egyik sem a szakma csúcsa.
Macskanő
A macskanő jelmezét Halle Berry vette át Michelle Pfeiffer helyett. A sötétbőrű színésznőt arany málna-díjjal jutalmazták a borzalmas alakításáért.
Trónok harca
Az éjkirály szerepe Richard Brake helyett Vladimir Furdik-hez került.
Robotzsaru 3
Alex Murphy szerepét Robert John Burke kapta Peter Weller után.
Batman vs. Superman: Az igazság hajnala
Lex Luthort már többen is eljátszották. Gene Hackman és Kevin Spacey is. Egyértelműen Jesse Eisenberg volt a leggyengébb.





Harry Potter és az Azkabani fogoly
A Dumbledore-t alakító színész meghalt (Richard Harris), így Michael Gambon váltotta.
Legendás állatok és megfigyelésük
Johnny Depp-re rájár a rúd. Leváltották őt Mads Mikkelsen-re. A rajongóknak nem tetszik a csere, de inkább azért mert a stúdió nem épp szépen búcsúzott el a problémás színésztől. A premier valamikor jövőre lesz.

Mit gondoltok? Írjátok meg a véleményeteket kommentben.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?