Életmód, Érdekes, Történelem

11 történelmi rejtély, amire a mai napig sem tudnak magyarázatot adni a tudósok

A történelem tele van ismeretlen, rejtélyes eseményekkel, melyek csodája, hogy minél inkább próbálunk magyarázatot találni rájuk, annál titokzatosabbá és bonyolultabbá válnak. Vannak dolgok, amelyekre talán már soha nem is fogunk választ kapni, mint például az alábbi cikkben összegyűjtött 11 rejtélyes múltban történt esemény, amit még most, több évtizeddel vagy évszázaddal később sem voltak képesek megfejteni a tudósok.

 

 

 

1 A titokzatos „táncoló pestis”, amitől halálra táncolták magukat az emberek.

1518 júliusában rejtélyes jelenségnek lehettek tanúi Strasbourg városának lakói. A források szerint az egész hátterében egy asszony, Frau Troffea állt, aki egyszer csak táncolni kezdett az utcán. Megállás nélkül táncolt, egyes források szerint négy, mások szerint hat napig.

Ez még önmagában nem lett volna olyan különleges, hiszen máskor is történt már olyan, hogy valaki megbolondult. Ami igazán szokatlanná teszi az egészet, hogy az emberek szépen lassan elkezdtek csatlakozni az asszonyhoz, augusztus végére pedig már mintegy 400 ember táncolt, minden különösebb ok nélkül. Időközben persze sokan meghaltak közülük szívroham vagy agyvérzés következtében, de mindig újabb és újabb emberek csatlakoztak hozzájuk. A táncoló járványnak szeptemberben lett vége, amikor a túlélőket egy zarándokhelyre szállították, ahol végre abbahagyták a táncolást. A tudósok a mai napig nem tudják, hogy mi állhatott a jelenség hátterében.

2 Az ember, aki zseni lett a fejsérülés után.

Képzeld el, hogy egy nap arra ébredsz, hogy zenei zseni vagy, pedig soha életedben nem játszottál még semmilyen hangszeren. Furcsának hangzik, nem? Hiszed vagy sem, Derek Amato-val gyakorlatilag ugyanez történt egy 2006-ban bekövetkezett fejsérülés hatására.

Derek egy medence szélébe ütötte be a fejét, melynek következtében súlyos sérüléseket szenvedett. Nemcsak a hajának, de memóriájának egy jelentős részét is elvesztette, viszont csodák-csodájára sikerült szereznie egy készséget, amit sokan egész életükben sem képesek profi szinten elsajátítani – zeneszerzővé vált. Elmondása szerint a feje hirtelen tele lett zenékkel és a hangszereken is azonnal tökéletesen tudott játszani, noha soha életében nem vett részt semmilyen zenei oktatáson. A Dereket megvizsgáló orvosok a férfinél szinesztéziát diagnosztizáltak – ezt tartják a megmagyarázhatatlannak tűnő jelenség okozójának, de sokan még ma is vitatkoznak az állítással.

3 Egy ritka felhőképződmény, ami naponta jelenik meg az Ausztrália partjainál található Tiwi-szigeteken.

Az ausztráliai Tiwi-szigeteken szeptembertől márciusig minden délután megjelenik egy bizonyos „Hector” névre keresztelt viharfelhő, amit noha számtalan szakember és meteorológus tanulmányozott már az évek során, mégsem sikerült ezidáig helytálló magyarázatot találni az állandó zivatarfelhő kialakulására. A viharfelhő nevét egyébként egy pilóta adta még a második világháború idején, aki a rendszeres légi gyakorlatok során lett figyelmes az ismétlődő természeti jelenségre.


4 A jelnyelvet beszélő gorilla, aki megválaszolta a halál kérdését.

Kevesen tudják, de a pszichológus Francine Patterson nevéhez egy igen érdekes esemény fűződik. Francine volt ugyanis az első feljegyzett ember a történelemben, aki képes volt jelnyelvre tanítani egy gorillát, Kokót.

Egy nap az egyik teljesen átlagosnak indult beszélgetés azonban valódi filozófiai vitát okozott a tudományos világban. A férfi egy csontvázat mutatott a gorillának, majd megkérdezte, hogy „ez élő vagy halott?”. Koko egyértelmű választ adott: „Halott.” A férfi ezután megkérdezte az állattól, hogy hova jutnak a halott állatok, mire a gorilla így válaszolt: „Egy kényelmes lyukba”. Ezután dobott egy búcsúcsókot Francine-nek. Koko válasza bombaként robbant a tudományos világban, számos kérdést hagyva maga után, ami mindmáig tisztázatlanul áll.

5 A kézirat, ami ismeretlen nyelven íródott.

Körülbelül 500 évvel ezelőtt egy ismeretlen író egy ismeretlen témájú könyvet írt, ismeretlen nyelven. Jól hangzik, nem? A kézirat Wilfrid Michael Voynich tiszteletére a Voynich-kézirat nevet kapta – a férfi 1912-ben egy olaszországi piacon vásárolta a könyvet.

Ekkor figyeltek fel a könyv valódi különlegességére, vagyis hogy a nyelvezete egyik másik létező vagy kihalt nyelvhez sem hasonlít. Az évtizedek során számos kriptográfus, sőt még világháborús kódtörők is dolgoztak a kéziraton, de senkinek sem sikerült kideríteni, hogy mi állhat a szövegben.

Gondolhatnánk persze, hogy valaki csak tréfából, halandzsa nyelven írta a könyvet, mivel azonban 272 oldalról van szó, és jól kivehetően ismétlődő nyelvtani szabályokra lehet bukkanni az egyébként ismeretlen szövegre – ezért a tudósok kizárták ennek a valószínűségét.

2017 szeptemberében egy történetkutató, Nicholas Gibbs kijelentette, hogy sikerült megfejtenie egy könyvet. Szerinte a mű egy női egészségügyi kézikönyv, amelynek furcsa nyelvezete valójában csak egy csomó latin rövidítés és ligatúra. Mint korábban sok más „megfejtést” a tudóstársadalom Nicholas munkáját is megcáfolta: a rövidítések nyelvtanilag ugyanis nem állnak össze, latinul pedig semmi értelmük sincs. Így a Voynich-kézirat továbbra is az emberiség történelmének egyik legizgalmasabb rejtélye-

6 Kleopátra elveszett sírja, amit sosem találtak meg.

Számos hírt olvashattunk már arról, hogy régészek újra és újra megtalálták Kleopátra sírját, ám a valóság az, hogy mindmáig senki sem tudja pontosan, hol lehet eltemetve az emberiség történelmének egyik leghíresebb asszonya. Végakarata szerint a szeretője, Marcus Antonius mellé kellett volna temetni, ám minden kutatás és ásatás ellenére sosem sikerült nyomára akadni a valódi temetkezési helynek. Nem Kleopátra azonban az egyetlen híres személy a történelemben, akinek rejtély övezi a sírját: például Mozart és Dzsingisz kán is máig ismeretlen helyen lett eltemetve.

7. 1941-ben egy hajó 25 fős legénysége tűnt el nyomtalanul, noha a hajó maga nem süllyedt el.

A Joyita egy kereskedelmi hajó volt, melynek legénysége 1941-ben titokzatos módon eltűnt a Csendes-óceán déli részén. Feltételezhetnénk, hogy a hajó elsüllyedt és a legénység megfulladt vagy cápák ették meg őket, de van egy érdekes csavar a történetben: a hajó ugyanis nem süllyedt el, csak megfeneklett.

Amikor a partiőrség a hajóra talált, egyetlen személyt sem talált a fedélzetén, noha a hajó eredetileg 25 főt szállított. A későbbi keresések során sem találtak egyetlen holttestet vagy túlélőt sem a közelben, a kutatók pedig egyszerűen nem értik, hogy miért nem maradtak az egyébként tapasztalt matrózok a megfeneklett hajón, amíg a segítségükre siettek, és ha meg is haltak, akkor miért nem találták meg soha a holttestüket.

8 Bermeja – az eltűnt sziget.

Bermeját először 1535-ben a portugál Gaspar Viegas térképei jelölik, később találkozhatunk vele egy sor spanyol atlaszon, ám érdekes módon az 1800-as évek elején egyszer csak mintha a föld – vagy a Mexikói-öböl – nyelte volna el.

Az aprócska szigetnek valahol a Yucatán-félszigettől északnyugatra kellene lennie, ám a XIX. század óta egyszerűen nyoma veszett. Bermeja eltűnt a térképről, legalább is egy sor kartográfus számára mindenképpen, azonban mexikói kollégáik nem tudnak ilyen egyszerűen belenyugodni a sziget elvesztésébe, és következetesen odabiggyesztik azt a mexikói térképekre.

Hogy miért is fontos ez a kicsiny földdarab Mexikó számára? Amennyiben bebizonyosodna, hogy Bermeja létezik, az ország tengeri határai a Clinton-Zedillo megállapodás értelmében jócskán belenyúlnának a Mexikói-öbölbe, amely a régió legnagyobb olajtartalékait rejti. Bermeja kincset érne Mexikónak, ha ismét felfedeznék.

A sziget létezése és esetleges eltűnése körül rengeteg legenda kering. Egyesek szerint egyszerűen valaki elszámolta magát, és a sziget soha nem is létezett, aztán ott vannak azok a geológusok, akik szerint valószínűleg a sziget elmerült az évek során a tengerfenék átrendeződésének következtében. A mexikói képviselő, Elías Cardenas szerint Bermeját egyenesen a CIA robbantotta fel, és elsüllyesztette, hogy rátehesse kezét a Hoyos de Dona olajmezőre. Hogy lesz-e még valaha egyetértés abban, hogy létezett-e a sziget vagy sem, azt nem tudni.

9. 1930-ban eltűnt egy kanadai eszkimó falu teljes lakossága.

A 20. század egyik legnagyobb rejtélye egy parányi eszkimó faluhoz fűződik. Az Anjikuni-rejtély néven ismertté vált esemény Észak-Amerika történelmének egyik legfurcsább eseménye.

Joe Labelle prémvadász rendszeresen járta a környéket és jól ismerte a falu lakóit, ám 1930. november 13-án furcsa dolog történt: a falu teljes lakossága eltűnt, ráadásul úgy, hogy mindent hátra hagytak. A prémvadász férfinek először a szokatlan csend, a kutyák csaholásának hiánya, majd a kunyhókból kiszűrődő fény és füst hiánya volt gyanús, a faluhoz közelebb érve pedig egyetlen lelket sem talált.

Tovább növelte a döbbenetét, hogy a kunyhókban megtalálta az eszkimó férfiak lőfegyvereit – vagyis valamilyen oknál fogva a legfontosabb eszközeiket hátrahagyva hagyták el élőhelyüket. A prémvadász férfit nem meglepő módon halálra rémítették a látottak, ezért noha kimerült és fáradt volt, mégis a kihalt falut hátrahagyva, 30 kilométert gyalogolt, hogy értesíthesse a hatóságokat.

A nyomozók kifaggatták Joe-t, aki elmondta, hogy pár nappal korábban egy hatalmas, nagyon furcsa világító tárgyat látott a tó felett, ami folyamatosan változtatta az alakját – hol palack, hol pedig gömbformát felvéve. Bár a nyomozók nem hittek a férfinek, később az eszkimó faluhoz érkező rendőrök is szemtanúi voltak a jelenségnek. A hatóságok később mindent letagadtak és az ügy feledésbe merült, míg 1959-ben egy újságíró újra életre nem keltette, ám magyarázatot azóta sem talált senki a történtekre.

Az Anjikuni-rejtélyről bővebben: Origo.hu – Az évszázad rejtélye az eltűnt eszkimó falu

 

 

 

 

 

10 A 2000 éves test, aminek még mindig van haja, szempillái és vér az ereiben.

Taj hercegnő a Han-dinasztia egyik matrónája volt, aki i. e. 163-ban hunyt el, körülbelül 50 éves korában. 1971-ben a kínai hadsereg egy nagyszabású katonai gyakorlatozás közepette a Hunan tartományban található Mawangdui hegységnél egy rejtélyes alagútra bukkantak. A 12 méteres mélységig vezető alagút végén 4 szarkofágot találtak, egymáson.

Ez önmagában is nagy meglepetést okozott, az azonban még inkább, hogy az egyik szarkofág hihetetlenül jó állapotban őrizte meg Taj hercegnő holttestét több mint kétezer évvel a halála után. A boncolás során az elhunyt ereiben vért találtak és a belső szervei is meglepően jó állapotban voltak, mintha csak néhány héttel ezelőtt érte volna a halál. Ízületei mozgathatóak, bőre pedig rugalmas maradt. Mi segíthetett ilyen jó állapotban tartani a testet? Nagy valószínűséggel a szarkofágban található folyadék, amiben a hercegnő egész idő alatt feküdt. A tudósok azonban máig sem tudták kideríteni, hogy mi lehetett ez a folyadék.

11 Hús eső Kentuckyban.

1876 márciusában szokatlan jelenség történt Kentuckyban – húsdarabok kezdtek potyogni az égből. A helyiek által Istennek tulajdonított jelenség hallatán sok tudós a helyszínre sietett. A húsokat megvizsgálták és szinte mindenki tüdőszövetként és izomszövetként azonosította a maradványokat, de volt, aki még porcot is talált benne.

A jelenségre egyetlen „ésszerű” magyarázat született: vagyis hogy a húsesőt egy hányó keselyű raj okozta. A keselyűkről és hollókról ugyanis köztudott, hogy ha veszélyben érzik magukat, akkor hányni kezdenek, hogy könnyebben tudjanak menekülni a ragadozók elől. Ez megmagyarázná a hússzövetek sokféleségét, azt azonban már kevésbé, hogy a szemtanúk szerint a húseső több percig tartott, amihez több ezer főből álló keselyűrajra lett volna szükség – ami azért már biztosan szemet szúrt volna valakinek az égen. Bárhogy is volt, a húseső különös és misztikus legendája még ma is sok ember fantáziáját mozgatja meg Kentuckyban.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?