Életmód

12 idegesítő férfi szokás, amitől a nők herótot kapnak

Már sokszor szó esett arról, hogy a férfiak és a nők szinte egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, olyanok, mintha két külön bolygóról származnának. Ezt rengeteg szokás és egyéb dolgokra való reagálás alátámasztja, ezzel Te is egyetérthetsz, bármelyik tábort is erősíted! 🙂 Most nagyító alá veszünk néhány férfi szokást, melyeket gyakran (a nők tudta nélkül) csinálnak, amint egyedül lehetnek egy kicsit és lehetőségük nyílik a “kibontakozásra”. 😄

 

 

 

Lustálkodás

Kérdés nélkül ez áll az első helyen, és szinte minden férfira igaz. Végre senki sem zavarja őket a párnák között, senki sem figyelmeztet, hogy végre fel kéne kelni, vagy hogy ideje mosakodni, mert egy óra múlva fontos találkozó lesz a főnökkel.

“Kalandozgatás” az interneten.

Ne legyünk álszentek, és nevezzük nevén a gyereket: ahogy egy férfi egyedül marad, máris felmegy egy olyan csatornára. És nem csak azért, hogy nézelődjön.

Hirtelen jött neveletlenség

Egy férfi egyedül, otthon, amikor csak tud, elengedi magát: szellent, böfög, és nagyokat vigyorog hozzá.

Információszerzés

Kötelező program a régi barátnők ellenőrzése a Facebookon, az új kolléganő nyaralós, bikinis fotóinak nézegetése az Instagramon, amit egyébként nehezen tud megtenni a barátnő/felség jelenlétében.

Önkép erősítése

A férfiak egyedül imádnak a tükör előtt pózolni, megfeszíteni az izmaikat, belőni a frizurájukat, majd konstatálni, hogy nem is néznek ki olyan rosszul. Érdekes módon ebben a sörhas és az úszógumi sem zavarja őket.

Szórakozás

Egyedül, otthon a férfiak előszeretettel tapadnak rá a játékkonzolra, lapozgatják a Playboyt, vagy néznek olyan horrorfilmet, amit a félősebb asszonnyal amúgy sem lehetne.

Egészségtelen étkezés

Nincs senki, aki főzzön, ezért jöhet a gyorséttermi kaja, a hamburgerek, a pizza, a nachos, utána a sör, a whisky, és az egészet lefojtani egy cigarettával.

Támadás a hűtő ellen

Kóstoló a kolbászból, a sajtból, az uborkából, hozzá pár korty az üdítőből, mindezt pedig a világért sem bonyolítaná evőeszközök használatával. Csak harapásnyomok maradnak utána, és az biztos, hogy egy poharat sem kell elmosogatnia a visszatérő nőnek.

Ajándékozás

Persze maguknak vesznek valami szépet az interneten, de titokban ám: valami számítógépes játékot, vagy CD-t, sportruházatot, egyszóval akármit, amit már régóta szeretnének a magukénak tudni, de nem akarnak miatta magyarázkodni a párjuknak.

10 Lazítás

Minden férfi hallgat titokban Lady Gagát és Beyoncét is, ráadásul közben énekel és táncol is hozzá. Csak az zavarja, ha valaki mindezt látja, zárt ajtók mögött azonban mindent szabad.

11 Betegség esetén rájuk sem lehet ismerni

Miért fáj a fejem? Úgy tűnik rákos vagyok. Hogyan kell gyógyítani a rákot? És más gyógyíthatatlan betegségeket? Egy egyszerű megfázás is teljesen kiborítja őket, és sokkal rosszabbul viselik, mint a nők.

12 Minden erőfeszítés elkerülése

Használt zoknik a lakás négy sarkában, üres sörös dobozok váratlan helyeken, egész nap egy póló és egy kisgatya viselése, mosakodni és borotválkozni pedig csak akkor kell, ha a barátnő hazajött.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?