Belföld, Hírek

Koronavírus Magyarországon: várhatóan nem lesz enyhítés január 11. után sem – Készül a magyar vakcina is közben, ilyen lesz

Január 11-én jár le számos, a járványügyi védekezés kapcsán meghozott szabály, addig kell döntenie a kormánynak, hogy meghosszabbítja-e az intézkedések hatályát, avagy sem. Az operatív törzs mai tájékoztatóján elhangzottak alapján úgy tűnik, nem lesz enyhítés. Érkezik viszont – várhatóan a jövő héten – a Moderna tegnap engedélyezett vakcinája. Müller Cecília kérdésre válaszolva ma a Magyarországon fejlesztett vakcináról is beszélt.

 

 

 




 

Mint megírtuk, Maruzsa Zoltán államtitkár azt mondta, a kormánynak azt javasolják, hogy a középiskolások továbbra is digitális tanrendben tanuljanak. Müller Cecília pedig azt mondta, a járvány nem ért véget, fontos, hogy az eddig meghozott intézkedéseket „betartsuk és megtartsuk”. Mindezek arra utalnak, hogy komoly enyhítés nem várható január 11. után sem.

Müller Cecília tisztifőorvos megemlítette, hogy növekedett a napi fertőzöttek és az elhunytak száma itthon is, de növekszik a gyógyultak száma is, ám technikai okból az újabb gyógyultak számát nem vezették át, így azok még nem szerepeltek a közzétett adatokban – mondta a tisztifőorvos.

A járvány nem ért véget, bár új eszközök nyíltak meg a kezelésére, de továbbra is fontos a higiénés szabályok betartása – mondta a tisztifőorvos.

Rendben zajlik ez egészségügyi dolgozók beoltása, a jelentkezőket továbbra is várják, e-mailben is, mivel a vonalak égnek. Szerda estig 31500 egészségügyi dolgozót oltottak be.

Müller Cecília azt mondta, a vakcinára regisztrálásra bátorít mindenkit a vakcinainfo.gov.hu-n, mert amennyiben eljutunk a lakossági oltási szintekre, ez értékes információ lesz a szervezés szempontjából, ugyanis a lakosságnak a háziorvosok adják majd be a vakcinát.

(A legfrissebb hírek itt)

Ma elkezdődött az idősotthonok lakóinak beoltása négy, nagy létszámú idősotthonban, köztük a Pesti úti idősotthonban, illetve még egy budapesti, valamint egy pécsi és egy miskolci otthonban. 447 dolgozó és 779 gondozott jelentkezett oltásra.

Európában engedélyezték a Moderna vakcináját is: Magyarország 872 ezer ember beoltására elegendő Moderna-vakcinát kap majd, azaz 1.744.000 adagot. A tervek szerint már a jövő héten érkezhet hazánkba ebből a vakcinából is. A beérkező vakcinák mennyiségétől függően bővítik majd a hozzáférési lehetőségeket.

Kérdésekre adott válaszok

Mely háziorvosok adhatnak majd be vakcinát? Válasz: – Minden háziorvosra számítunk oltóorvosként. A rendelők alkalmasak a vakcina beadására, hűtő, orvostechnikai eszközök rendelkezésre állnak mindenhol. Ahogy a vakcinák érkeznek az országba, egyre szélesíteni tudják az oltható emberek körét.

Indokolt a nagyvárosok közterületein előírt maszkhasználat? Válasz: eltétlenül indokolt, a vírus itt van velünk, a bevezetett intézkedések – fertőtlenítés, maszkhasználat, távolságtartás – fenntartása indokolt. A vakcina ugyan itt van, de a vírust hordozni lehet beoltva is, ezért bár a vakcina megvédi azt, aki beoltatja magát, a többieket csak a maszkhasználattal lehet megvédeni. (Vagyis a beoltottaknak is kell majd maszkot viselniük, hogy megvédjék a többieket.)

Van új hír a koronavírus brit mutációjáról? Válasz: a tegnapi tájékoztató ideje alatt érkezett vissza az eredmény a további minták vizsgálatáról, azokban abban sem találták az angliai mutációt.

Hány influenzás beteget jelentettek ősz óta? Volt, aki kért influenza elleni vakcinát, de nem jutott neki? Válasz: Nem fordulhatott elő, hogy valaki jelentkezett és nem jutott neki vakcina, mert 1.357.000-et adtak ki a 3FluArt vakcinából, amiből még van 200 ezer. A Vaxigripból, ami gyerekeknek való, 103 ezret osztottak ki, de a fele még megvan. És jön az újabb adag.

Mi a helyet a magyar vakcinafejlesztéssel? Válasz: A Debreceni Egyetem az NNK-val közösen fejleszti a magyar vakcinát. Ennek az elve az influenza elleni vakcinához hasonló: inaktivált, elölt vírus az alapja. Jelenleg kellő mennyiségben tudtak vírust szaporítani, most az élő vírus inaktiválása zajlik, ami elég bonyolult folyamat: ártalmatlanítani kell az összes vírust, hogy kiváltsa a megfelelő hatást az immunrendszerben, de megbetegedést ne okozzon. Pontos időpontot nem tudott mondani Müller Cecília. A tisztifőorvos abban reménykedik, hogy fél-egy év múlva gyárthatják is.

Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2021. január 7.)

Az operatív törzs sajtótájékoztatója (2021. január 7.)

Posted by Koronavírus tájékoztató oldal on Thursday, January 7, 2021

 

 

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?