Celeb / Híresség

Igazi jótevő: önzetlenségről tett tanúbizonyságot Pumped Gabó

Ismételten sikerült bebizonyítania Pumped Gabónak, hogy helyén van a szíve: az izomceleb egy riadt kutya segítségére sietett, amely cselekedetével még inkább sikerült belopnia magát rajongói szívébe.

 

 

 

 


Egy riadt kutyuson segített önzetlenül Pumped Gabo! A kigyúrt fiatalember neve – amely egy néhány évvel ezelőtti, a Balaton Soundon bemutatott tánca révén lett ismert – ezúttal nem valamely furcsasága, például egyedi cölibátusa, netán izomvillantós fotója került szóba, hanem az Állatmentő Liga Facebook-oldalának köszönhetően, ahol, egy nemes cselekedetéről adtak hírt. Mint kiderült, az izomceleb egy riadt kutyusra figyelt fel Budapesten, majd tétovázás nélkül tette, amit ilyen helyzetben tenni kell.

„Tegnap este egy harmadik kerületi címhez kértek segítséget egy riadt kutyushoz. Meglepetésünkre egy, a médiából ismert fiatal volt a bejelentő. Pumped Gabo próbált segíteni egy kutyusnak, és végül sikerült megtalálni, illetve hazaterelni a kutyust. Mivel magánterület volt, rendőrt hívtunk a bejutáshoz” – olvasható a posztban.

Tegnap este egy 3.ik kerületi címhez kértek segítséget egy riadt kutyushoz. Meglepetésünkre egy médiából ismert fiatal…

Posted by Állatmentő Liga on Tuesday, January 5, 2021

 

 

 

 

forrás: blikk.hu

►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?