Hírek

800 milliós ingatlant vehet a magyar állam a kínai Fudan Egyetem számára

A 2020-as év utolsó Magyar Közlönyéből derült ki, hogy a kormány komoly támogatást nyújthat a kínai Fudan Egyetem elhelyezésében – vette észre az mfor.hu. Az eddig csak Kínában működő egyetem első külföldi kampuszának létrehozásáról szóló kormányhatározat nem fogalmaz egyértelműen, így nem derül ki, melyik ingatlan lehet majd a kínai egyetem otthona, de a határozatból kitűnik, hogy vélhetőleg már megtalálhatták, hogy hol helyezik majd el a kampuszt. Erre utal, hogy „forintra pontosan” meghatározták, hogy a 2021-es költségvetés terhére mekkora kötelezettséget lehet vállalni. Ez 821 492 000 forint.

 

 

 

 


A kínai egyetem magyarországi megjelenése korábban politikai vitákat váltott ki, hiszen miközben az ázsiai intézmény útját erősen egyengeti a kormány, addig a számos mutató alapján a legjobb itteni felsőoktatási intézménynek számító CEU-t elüldözte. Az is polémiával járt, hogy a CEU kapcsán támadott két diploma kiadása lesz a hírek szerint a Fudan Egyetem egyik fő vonzereje is.

2024-re készülhet el a sanghaji Fudan Egyetem első Kínán kívüli kampusza Budapesten, ahol négy-öt karon kezdődne meg az oktatás a tervek szerint. Korábban Horváth Levente, az MNB elnöki főtanácsadója a Magyar Hírlapnak azt mondta, várhatóan gazdasági, nemzetközi kapcsolatok, orvosi, műszaki tudományok területeken tanulhatnak majd a jelentkezők. Öt-hatezres lesz a hallgatói létszám, 500 fős az oktatói gárda.

Kiemelt kép: Ailer Piroska, a Neumann János Egyetem rektora és Hszü Ning-seng, a kínai Fudan Egyetem elnöke együttműködési megállapodást ír alá Orbán Viktor miniszterelnök (hátul j) és Li Ko-csiang kínai kormányfő (hátul b) jelenlétében a két kormányfő tárgyalását követően tartott sajtótájékoztatón az Országházban 2017. november 28-án.

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?