Belföld, Hírek

Feljelentették a gázkamrázós Demeter Szilárdot

Az említett esettel összefüggésben egy bejelentés és egy feljelentés érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. A rendőrség mind a bejelentés, mind a feljelentés tartalmát vizsgálja

 

 




 

– tájékoztatta Demeter Szilárd nagy felháborodást kiváltó cikke ügyében a Népszavát a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.

Demeter Szilárd miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szombaton közölt – majd egy nappal később visszavont – botrányos írásában Európát „Soros György gázkamrájának”, a magyarokat és a lengyeleket pedig ezzel összefüggésben „új zsidóknak” nevezte. A lap szerint azt nem tudni, hogy a rendőrségen ki és milyen tartalommal tett bejelentést, feljelentést. Ezek tartalmáról a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem közölt részleteket. Szalai Kálmán, az antiszemita jelenségek elleni küzdelemmel foglalkozó Tett és Védelem Alapítvány (TEV) titkára a Népszava kérdésére korábban azt mondta, hogy polgárjogi és büntetőjogi eljárás megindítása „nem tűnik jogilag megalapozhatónak”. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke azt közölte:

jogászaink tanulmányozzák, hogy megáll-e a magyar jog szerint a feljelentés.

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?