Belföld, Hírek

Pert indít a Facebook ellen a Mi Hazánk

Egy hónappal ezelőtt, október 27-én került kispadra a Mi Hazánk Mozgalom a Facebookon. A több mint 80 ezer követővel rendelkező közösségi oldalt azért kapcsolta le a Facebook, mert a cég állítása szerint több alkalommal is megsértették a közösségi oldal alapelveit. 

 

 




 

Nem ez volt az első eset, hogy a párt szembement a Facebook moderátoraival, akik a tavalyi európai parlamenti választás kampányában Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöknének oldalát is törölték. 

A Mi Hazánk politikusai egyenesen odáig mentek, hogy 

NEMZETBIZTONSÁGI KOCKÁZATNAK NEVEZTÉK A FACEBOOKOT,

amelynek intézkedéseit törvényellenesnek és antidemokratikusnak tartják.

A párt korábban törvényjavaslatot is benyújtott, amelyben arra köteleznék a Facebookot, hogy legyen magyar állampolgárságú képviselő hazánkban, hogy így könnyebb legyen bíróság elé állítani a céget Magyarországon. 

Most Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese arról írt, hogy bár lejárt a 30 napos tiltás a párt hivatalos oldalával szemben, a Facebook mégsem hajlandó visszaengedni őket a platformra, ezért pert indítanak az IT-óriás ellen. 

Bár világszerte jellemző, hogy a nemzeti, keresztény tartalmakat cenzúrázzák a közösségi médiában, a magyarországi pártok közül a Mi Hazánkat sújtja leginkább az a cenzúra, amelyet a zuckerbergi gépezet megenged magának, semmibe véve a szólásszabadságot és a jogbiztonságot. 

– írja Dúró Dóra. 

 

Log into Facebook

null

 

 

 

forrás: index.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?