Életmód

18 ember, akik csak egy pillanatra lankadt a figyelme, és már meg is történt a baj

Az agyunk nagyon szeret viccelődni velünk a kognitív képességeink révén. Ezek egyike például a Baader-Meinhof jelenség, amikor a ma megtanult információk holnaptól egyfolytában szembejönnek velünk, és egyfajta „felülről érkező jelként” kezdjük érzékelni őket, pedig vélhetően korábban is szembejöttek, csak akkor még nem ismertük őket. Nem csoda tehát, ha néha mindannyiunkat megtréfál kicsit az agyunk: bemegyünk egy szobába, majd elfelejtjük, hogy miért mentünk oda, vagy telefonon beszélgetés közben a zsebünkhöz kapunk, nem érezzük a telefonunk, és hirtelen pánikba esünk, hogy elhagytuk.

 

 

 

1 ,,Nem vettem észre, hogy nem zártam be a hálószoba ablakát, ezért éjjel arra ébredtem, hogy egy szörny mozog a mennyezeten. Felkapcsoltam a zseblámpát a telefonomon, erre ott volt…”
e591165a67b07f3fab0a234803
2 ,,Jeget öntöttem az italomhoz, amikor felfedeztem, hogy a jégkockáim közül kettő pizzakocka volt. Talán nem kellene többet innom.”
e95a8150da81815ccba7ce1c00
3 ,,A hobbim a kalligráfia. Véletlenül azonban rossz helyre tettem a képen megjelölt karaktert, amely egy 300 szavas tekercs része, amit majdnem 5 napig készítettem.”
66d4205cad97d24c019bc88560


4 ,,Most jöttem rá, hogy ebben voltam a boltban és a bankban.”
80b4d55ccb98d84e1a69747ca0
5 ,,Megfeledkeztem a grillben hagyott húspogácsáktól, az eredményen pedig még a grillsütőm is meglepődött.”
xwa7sc5hu4u51
6 ,,A laptopom mellett hagyott kozmetikai tükrön megcsillanó napfény lyukat égetett a monitorba.”
j8wn0cwb8uq51


7 ,,Elfelejtettem tornacipőt hozni magammal az edzőterembe.”
12e56f5c2e96f4b9a35fa73513
8 ,,Emlékeztető: soha ne tedd a kávéd a vízfesték mellé.”
6a9adc58af9c7c94ad2683a6be
9 ,,Anyám látott egy receptet az interneten, hogyan lehet bontatlan konzerves sűrített tejből karamellt csinálni. Az első néhány lépés remekül ment neki, aztán elaludt főzés közben…”
57c6095d7e892e47358811c7ff
10 ,,Félálomban vettem be a tablettákat, és csak később vettem észre.”
311e6a5b61bdf4082110c72131
11 ,,Egy hónapig nem voltam otthon. Hazaérkezéskor kiderült, hogy nem zártam el teljesen a csapot.”
a99c09580cbab996ae32be6a6c
12 ,,A feleségem: Wow, milyen gyorsan tele lett a kávé!”

13 ,,Valaki elfelejtette bezárni a festékesdobozt, a fenébe is…”

46328c50d6b62f95890f19c692
14 ,,Csak különleges alkalmakor eszünk palacsintát, és ma rájöttünk, hogy az általunk használt szirup 7 éve lejárt.”
da94225ef9b8b9fb285e1204c7
15 ,,Amint befejeztem a fonást, észrevettem.”
da679e5a4e9fb4c1ab329aa37c

 

 

 

 

16 ,,Elejtettem 50 ezer darab üveggyöngyöt, és most egyenként kell szétválogatnom őket.”
ey4n1p49bev51
17 ,,Valamiért víz nélkül tettem be a mikróba a gyorslevesemet, és most borzalmas szag van a házban.”
31c73351009ac7d3f5e6f1218c
18 ,,Miután már 17. alkalommal kaptam szívrohamot, rájöttem, hogy ideje lenne átraknom máshová a lámpámat.”
944ae750f884ecc938c325ee99

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?