Belföld, Hírek

Megszólalt Kásler Miklós: ekkorra jósolja a koronavírus tetőzését

Kásler Miklós szerint a koronavírus okozta járvány 3-4 héten belül laposodhat, ha a most hozott intézkedések eredményre vezetnek.

 

 

 


Kásler Miklós egy interjúban kifejtette, a járvány elsődleges terjedésének oka a fegyelmezettség megbomlása volt, hisz sokan elmentek nyaralni, miközben tavasszal még egyértelműen tudtak vigyázni egymásra az emberek, így pedig nyár végén, ősz elején ismét terjedni kezdett a vírus az országban.

Előre gondolkodni néhány hétben tudnak, ezek alapján december végén, január körül várják a tetőzést, és nagy reményeket fűznek a most bevezetett korlátozások eredményre vezetéséhez is, melyek ha sikerre vezetnek, az azt követő időszakban javulás következhet, míg a december-januári időszakra az úgynevezett görbe „laposodását” reméleik.

Most az az elsődleges cél, hogy addig is mérsékeljük az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomást, amíg meglesz a vakcina. Ezzel kapcsolatban az elmúlt napokban reménykeltő hírek érkeztek, de hangsúlyozni kell, hogy törzskönyvezett védőoltás továbbra sincs.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, hogy a kormány már a jelenlegi távoktatásra vonatkozó intézkedéseket is kellő megfontolással hozta meg, és ez nincs másként a többivel sem, így bár nem szívesen tennék, ha a kényszer így hozza, az általános iskolák felső tagozatában is bevezetésre kerülhet a digitális oktatás.

 

 

 

forrás: blikk.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?