Belföld, Hírek

Gyurcsány Ferenc: ez már pánik, Orbán alkalmatlan a kormányzásra

A DK elnöke azt kérte, mindenki vigyázzon magára, mert a kormányra már nem lehet számítani.

 

 

 



Gyurcsány Ferenc – utalva Orbán Viktor keddi, az állami  televíziónak adott interjújára – online sajtótájékoztatóján azt mondta, az elmúlt 24 óra történései azt bizonyítják, hogy a magyar egészségügynél hamarabb omlott össze a magyar kormány.

A kormányban a hét elején a fejvesztett kapkodás, a káosz és a pánikkormányzás időszaka kezdődött el.

Mint mondta, miközben magyarok százai halnak meg minden egyes nap, tízezrek veszítik el megélhetésüket, a kormány a választójogi törvényt barkácsolná és alaptörvénybe betonozná a lopást. Cégek, emberek, családok, nyugdíjasok mennek tönkre, a kórházak lassan nem fogadnak betegeket, de a kormány azzal foglalkozik, hogy korlátozza az egyedülálló szülők örökbefogadását és megmondja, mi a család.

Gyurcsány Ferenc szerint ezek a rendelkezések a pánikkormányzás termékei, egytől-egyig kétségbeesett és reménytelen próbálkozások a kormány alkalmatlanságának palástolására.

 

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint az Orbán-kormány elveszítette az irányítást a történések felett, nem készítette fel az országot, az egészségügyet, nem kezelte a válságot.

A kormány alkalmatlanságának következményeit ugyanakkor  a magyarok szenvedik el, már

szinte szerencsésnek érezheti magát az, aki a munkahelyét veszíti el a kormány miatt, és nem az életét.

Azt kérte mindenki vigyázzon magára és a másikra is, mert erre a kormány már képtelen.

Csak magunkra és egymásra számíthatunk, nekünk kell gondoskodnunk a magunk és egymás védelméről.

A kormány elesett, de az országnak ki kell tartania, együtt kell ezt a helyzetet túlélnünk.

Meg kell tenni mindent azért, hogy az idei karácsony ne a gyász karácsonya legyen – tette hozzá a pártelnök.

 

 

 

forrás: 24.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?